Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

65 napjain tartottuk. A tanévet a K. K. F. 1994/1938. számú rendele­tének megfelelően június hó 19-én zártuk ünnepélyes Te Deum-mal és bizonyítványosztással. Magánvizsgálat a tanév folyamán egy ízben volt: június hó 1 , 2. és 3. napjain. 2. Iskolánk épülete és felszerelése. A, gimnázium jelenlegi épülete a múlt évben volt ötven esztendős. Építésének idején, sőt még a századfordulón is egyike volt az ország legszebb iskoláinak. Sajnos, az idő eljárt felette. A világháború súlyos megpróbáltatásai, az azt követő forradalom, majd a francia katonák beszállásolása és a gazdasági nehézségek állandó ismétlődése következtében külsőleg és belsőleg elszegényedett. Közben új pedagógiai kívánalmak is merültek fel, aminek a régi épület átalakítás nélkül maradéktalanul nem tud megfelelni. A fenntartó város a belügyminisztérium által engedélyezett költségvetés keretében évről-évre a legszükségeseb­beket pótolja. Hálás köszönettel emlékezünk meg intézetünkbe járó diákok édesanyái által indított mozgalomról, amelynek eredményekép az ünnepélyeinken használatos ejőadói asztalra nagy és művészi kivitelű terítőt kaptunk. Ezt az Önképzőkör 1938. évi június hó 19-én tartott záróünnepélyén tarnói Dr. Buócz Béláné úrasszony a következő beszéd kíséretében adta át: Nagyságos és Főtisztelendő Igazgató Úr! Mindannyiszor, amikor az iskola életében jelentőségteljesebb alkalomkor ezen intézet falai között megjelenünk, újabb és újabb tanújelét látjuk annak a szerető gondosságnak, amellyel nagyságos és főtisztelendő Igazgató úr és a bölcs vezetése alatt hivatása magaslatán álló tanári kar a mi legdrágább kincsünket, gyerme­keinket körülveszik és velünk, anyákkal a nevelés nehéz gondját megosztják. Csak a legnagyobb elismeréssel és hálával emlékezhetünk meg arról a kiváló szellemről, mely ezen nagymultú iskolában otthonossá lett és ameiy a legszorosabb kapcsolatot teremtette meg a nevelők és szülők között. Ennek az együtérzésnek és mélyen átérzett hálának akarunk kifejezést adni, amikor mi is hozzá akarunk járulni csekély erőnkhöz képest szivünkhöz nőtt kedves intézetünk csinosításához és átadjuk ezt a terítőt, mint az anyák ajándékát, kérve, hogy fogadja el azt azzal a szeretettel, amellyel azt az intézetnek felajánljuk. * Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy Dorogi Imre iskolánk rajztanára a tanév folyamán tanácstermünk részére megfestette Magyar Gábor, Cserép Sándor, Szinger Kornél, Bontó József, Keller János, Prelogg József, Kiss István és Dr. Tihanyi Béla igazgatók arcképét. Művészi munkájáért ezen a helyen is köszönetet mondunk. 3. Változások a tanári testületben. A Magyar Kegyestanító­rend Főnökének 991/938. számú rendeletével tanártestületünkben a következő változások történtek. Rendi konstitucióink értelmében az iskolánkkal kapcsolatos társház házfőnöki tisztségét intézetünk volt igazgatója, Dr. Tihanyi Béla tovább nem viselhette. Ezért a Rend­főnök úr mindkét tisztség alól felmentette, s rendi főszámvevői minőségben Budapestre helyezte. Eltávozott igazgatónk kilenc évig

Next

/
Thumbnails
Contents