Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937
58 vétségünk tagjainak, tanítványaink szüleinek tartott, és mélyítették ki. A mult évihez képest tehát mindkét irányban haladásról számolhatunk be, aminthogy ifjúsági csoportunk, melyet Csefkó István elnöklete alatt újból megalakítottunk, egy körülbelül ötévi pangás után szép sikerrel bíztat. Erre a reményre nemcsak az az öt orvosi előadás jogosít föl, hanem a mai ifjúság élénk érdeklődése is, amely egy rendkívül tartalmas és emelkedett színvonalú matinéval a közönség elé is lépett (febr. 13-án). Ennek műsora a következő volt: 1. Sík S: Az andocsi Máriához. Előadja a Dugonics András gimnázium szavalókórusa Tóth Ágoston VIII. o. t. vezénylete alatt. 2. Mozart : Menuette. Hegedűn előadja Cserta Ferenc, zongorán kíséri Géber Jenő zongora tanár. 3. Elnöki megnyitót mond Csefkó István. 4. Mozart IV. Zongoranégyesének I. tétele. Előadja: I. hegedűn Ujj Géza, mélyhegedűn Auer György, csellón: Csűrik Dénes, zongorán Géber Jenő. 5. Dr Kari János gimnáziumi igazgató előadása a szokás szerepéről a nevelésben. 6. Rachmainoff: Préludejét és Puccini „Bohém-élet"-ből Musette keringőjét előadta: Dr. Mecsér József bírósági fogalmazó. 7. Tóth László bh. előadása: Ifjúság és irodalom. 8. Badalik László énekszámai. Kíséri Dr. Mecsér József. 9. Juhász János oh. műfordításaiból szemelvényeket olvas fel. Diákszövetségünk június 12-én tartotta ezidei közgyűlését, amelynek lefolyása után Dugonics Andrásnak szobra elé vonult, hogy szerzetünk nagyjának, aki városunk szülötte és intézetünk tanára is volt, az „Etelka" megjelenésének 150-ik évfordulóján hálás kegyelettel lerójja köteles tisztelete adóját. A szobor előtt Dr. Nagy Géza a szegedi tankerületi főigazgatóság titkára a következő beszédet mondotta el. * Főtisztelendő Igazgató és Tanár Urak! Kedves Barátaim! Nem vész el az, ki milliókra költi dús élte kincsét, ámbár napja mul — mondja egyik legnagyobb magyar költőnk. Nem vész el, hanem fennmarad. Fennmarad, de nemcsak a könyvtárak évszázadokat konzerváló levegőjében, nemcsak a betűk komor hadseregében, melyek értéktelenek, ha nincs, aki életet, lelket, gondolatot olvasson ki belőlük, fennmarad a lelkekben mint ideál, mint bíztató és követendő eszménykép. Ezért mondhatjuk, hogy a legnagyobb kritikus az idő. Az eszmék örökké élnek, azokkal nem bír az idő mindent felőrlő és mindent elporlasztó rettenetes malomköve. Engedd át művedet az idő erejének és megmondom, mit érsz I 150 év távlatából nézünk vissza Dugonics Andrásra. 150 év elegendő idő ahhoz, hogy elszűrkítse a hajdan ragyogót és büszkélkedőt, de elegendő ahhoz is, hogy elporlasszon mindent, ami időleges, hogy felmagasztaljon mindent, ami örök. Ha másfélszáz év távlatában, az idő mérlegén mérjük meg Dugonics Andrást, nem Etelkájának és más munkáinak muzsikáló nyelvezete, csodálatos meseszövése, lélekbemarkoló jellemei ragadnak meg, hisz ha ezeket nézzük, sokkal nagyobb, értékesebb művek-