Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

14 nincs, aki szegjen nekik, elcsenevészednek, elkorcsosodnak nemzedékek, mert nincs kenyerük, érezzük azt, hogy az éleihez, a diadalmas szép élethez szükségünk van nekünk arra a kenyérre, amely a szép életet adja és táplálja, hogy legyen erős, velős csontunk, legyenek acélos, ruganyos izmaink. A ma ifjúságát elragadta az erő vágya, amely sportban, az izmok erősítésében, fejlesztésében keres érvényesülést. Helyes, törekedjék arra, hogy minél erősebb, minél kiválóbb legyen, de ugyanakkor izomerő, hatalmas atléta termet, ruganyos izmok mellett nem szabad elfeledkeznie a szavakról: „Nálam nélkül semmit sem tehettek." Jusson eszébe az, ahová minden akarásnak vissza-vissza kell térnie. Megpróbálták sokan, már őnélküle, Jézus nélkül. Es az eredmény: teljes csőd az egész vonalon. Minél messzebb mentek Jézustól, minél jobban függetlenítették magukat tőle, annál vadabbá lett a szenvedély, annál pusztítóbb a bűn, annál vértelenebb a tisztaság, annál ritkább a mértékletesség, az engedelmesség, az igazi erő. Megpróbálták, de igazolták is, hogy nem lehet élni Jézus nélkül. Szükségünk van Reá, vagy elpusztulunk. Lesz idő, amikor sem tudás, sem erő, sem szépség, sem befolyás el nem igazít, nem lesz elég, hanem önkéntelenül is az után nyulunk, abba kapaszkodunk, aki azt mondotta : „Nálam nélkül semmit sem tehettek." Vegyétek az eucharisztikus Krisztust, szívjátok magatokba az 0 erejét, mert kell nekünk az erős ifjúság. Lehet, hogy egy új Alcazárt kell végig küzdenünk, de mindenesetre úgy látszik, hogy újra meg kell hódítani ezt a földet a kereszténység, Krisztus számára. Kik fogják ezt elvégezni ? Apostolok, akikben lángol Krisztus szeretete, akiknek karjában Krisztus ereje, erében Krisztus vére. Sötét felhők sűrűsödnek az égen, vörös rém, barna rém. Az egyik a pokoli gyűlölet vakságával azt kiáltja: Nem kell más csak a kenyér és ami kenyeret ad. A másik: Egyedüli érték a vér, egyedüli szentség a vér. Nyomukban lerombolt templomok, kifosztott, üres tabernákulumok, ahonnan elüldözték Krisztust. Kellenek, akik oda merik kiáltani szóval és életükkel: Igen, kell nekünk a kenyér, de nemcsak az, amely a földből nő és a földre húz, hanem az a legszentebb, amely felfelé emel; a mi szentségünk a vér, de nem az, amely elválaszt, hanem amely egyesít bennünket. Fiúk ! Halálra keresik a Krisztust, el akarják rabolni az emberektől azt, aki közöttünk ütötte fel sátorát, és onnan az oltárról hívja magához a meggyötörteket, az élniakarókat: »Jöjjetek hozzám mindnyájan." Új világot akarnak, amelyben a gyűlölet uralkodjék, és ahol az emberek csak kétségbeesni tudnak. Fiúk, új Tarziciusokra van szükség, akik cselekszenek annak a fiatal akolitusnak példájára, aki vállalkozott arra, hogy a keresztényeknek elviszi a Legszentebbet, és amikor pogány suhancok azt el akarták tőle venni, életét odaadta, de Krisztust nem. Tarziciusok kellenek, akik az Oltáriszentségtől átizzított szívvel, az Oltáriszentségtől lángoló lélekkel az Eucharisztiából élve, merik képviselni Krisztust, merik a pogány világba vinni az eucharisztikus Krisztust. Fiúk, piarista diákok, ez a hivatás vár reátok. Menjetek éljetek, menjetek győzzetek. Adja Isten, hogy úgy legyen. Amen. Dr. Albert István.