Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1936

6 uralkodik az embereken és nem az emberek a törvényen." Ha a civilizált európai népek kitartottak volna a Szentírás mellett, amely azt tanítja, hogy Krisztus az alpha és ómega, hogy Krisztus győz, uralkodik az idők végéiglen; ő ugyanaz tegnap és ma és mindörökké ; ha százszázalékra komolyan vették volna az Ő tanítását; »Az én igéim élet és igazság", vagy: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak* (Máté 24. 35.); ha a nagy vallási forradalmárok ellenére is, azt a hamisítatlan Krisztust és hamisítatlan krisztusi tant elfogadták volna, akit és amelyet az Egyház és annak feje hirdetett és hirdet, akkor ez a zavar sem elméletben, sem gyakorlatban nem következett volna be. Nagy gondolkodók a nagy veszély előérzetében még nyomatékosan rá igyekeztek mutatni a kereszténység minden irányú fölényére. Goethe, aki korának, sőt egész Európának legnagyobb szelleme volt, Winckelmann archeológusnak ezt írta: „Gott war zum Menschen geworden, um den Menschen zu Gott zu erheben." Másutt meg: „Bármennyit haladjon is az emberiség, Krisztust többé nem szárnyalhatja túl." Az egyes emberekről megállapította, hogy csak addig produktívek, míg vallásosak. De az egyes korokról is ezt kénytelen megállapítani. Miután kifejtette, hogy a világtörténelem legmélyebb tárgya a hit és hitetlenség harca, megállapítja, hogy a vallásos korok dicsőségesek, fölemelők és a maguk idejében is, az utókorra nézve is termékenyek, míg a vallástalan korok, talán ideig óráig tartó csillogás mellett is meddők. Chamberlain a „Grundlagen des XX. Jahrhunderts" című munka szerzője, néhány évtizeddel később veti föl a kérdést: »Mondjatok egy kort, amelynek ne lett volna nagyobb szüksége Krisztusra, mint egy falat kenyérre." Kortársa, a francia Pierre Loti, első művében talán egy egész korszellemnek a szócsöve volt szkeptikus fölfogásának és az ezzel járó sivárságának a föltárásával: »Életelvem mindig annak megtevése, ami kedvemre van, ellentétben minden erkölccsel és társadalmi fölfogással. Nem hiszek sem egyben, sem valamiben ; nem szeretek sem egyest, sem valamit. Nincs se hitem, se reményem. . . Nincs Isten, nincs erkölcstan. Megpróbáltam keresztény lenni, de nem birtam." Egyik későbbi művében azonban már a Szahara homokja alatt az eltemetett vizek zúgása hallik: „Ó Krisztus, ó Szentszűz 1 . . , Mi, akik elvesztettünk titeket, sírva csókoljuk a porban lábatok nyomát." Majd szentföldi útleírásában : „Keressétek Őt (t. i. Krisztust). Próbáljátok meg ! Mert őnélküle nincs semmi!" E három protestáns (Goethe luteránus, St. Chamberlain anglikán, Pierre Loti hugenotta ősök ivadéka, tehát kálvinista volt), halld Gárdonyi Gézáét: „Ha Istened van, mindened van; ha Istened nincs, semmid sincs és nem is lesz." Ez a léleknek, a magyar léleknek a szava és hódolata. Visszhangja Augustinus híres vallomásának a „cor inquietum" örök istenvágyáról és Istenben való megnyugvásáról. Egyébként egy verset is közlök az ő tollából erre vonatkozólag: „Egy vén révésznek ócska csónakán Ült hat tudós. És ezt beszélgeték : Hogy nincsen Isten és hogy hisz a nép 1 A csónak roppant. Szólt a vén: „No lám.