Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1936

4 24 Fr. Paulsen szerint: .Majd itt, majd ott szakfilozófus lép fel, tanítványokat szerez, velük zárt kört alkotva fejt ki tevékenységet és csakhamar nézeteinek „széltében elterjedt" és érvényes tan látszatát adja. Saját álláspont (mely a filozófiában ugyanaz, mint ami egyéb szaktudományban a „korszakalkotó fölfedezés") vajmi könnyen adódik, belőle kiindulva átcsűrik-csavarják a fogalmakat, új kifejezéseket gyártanak, átkeresztelik a tárgyakat. Forgalomba jön néhány jel — és vezérszó, csatlakozik néhány tucat fiatalember és csodálják a „doctor profundus"-t, önérzetesekké válnak, fontoskodnak új szaknyelvvel, melyet a beavatottakon kivül senki sem ért, disszertációkat, könyveket, vitairatokat szerzenek, a mester segítségével katedrát kapnak és kész az „új iskola", melynek azután valami szíves jóbarát a filozófia történetében új paragrafust állít be., (V. ö. Somogyi József: „A modern filozófia válsága. 15—16. 1.") Érdekes, hogy H. Heine („Geschichte der Religion und Philosophie" c. mű-vében) a mai német fogalom-zavart mennyire látnoki erővel tudta megjósolni: „A német filozófia az egész emberiséget érdeklő ügy és csak késő unokák fogják megítélni tudni, vájjon dicsérni, vagy gáncsolni való dolog-e az, hogy előbb filozófiánkat és aztán forradalmunkat dolgoztuk ki. Nézetem szerint oly rendszerező nép, mint aminő mi vagyunk, a reformációval volt kénytelen kezdeni, azután kezdhette meg a filozófiával való foglalkozást és csak ennek befejezése után térhetett át a politikai revolucióra. Ezt a sorrendet teljesen észszerűnek tartom. Azokat a koponyákat, amelyeket a filozófia elmélkedésre használ fel, a revolució aztán egész nyugodtan ellustíthatja. Dene lógassátok a fejeteket, német republikánsok: azért a német forradalom nem lesz enyhébb és szabadabb lefolyású, mert Kant „Kritik"-je, Fichte „Transcendental-Ideálizmusa" és természetbölcselete előzte meg. A német filozófia tanaiból forradalmi tanok fognak fejlődni, amelyek csak a napot várják, mikor törhetnek ki és a világot borzalommal és csodálattal fogják betölteni, majd Kant-követők fognak támadni, kik a jelenségek világában szívtelenek lesznek és minden kegyelet nélkül Európa talaját karddal és bárddal fogják feldúlni, hogy a múltnak legutolsó gyökereit is kiirtsák. Fegyveres Fichte-hívők fognak fellépni, akiknek akarata fanatizmusukban se félemlítéssel sem egyébként nem lesz megfékezhető, mert ők ..szellemben" élnek és dacolnak az anyaggal ... De mindennél borzasztóbbak a természet — filozófusok lennének, ha cselekvőleg nyúlnának bele egy német forradalomba és magával a rombolással azonosítanák magukat. Mert ha a Kant-hívők keze keményen belevág, azért szavát semmiféle tradíció nem mérsékli; ha Fichte tábora bátran síkraszáll, azért az számára nem létezik a valóságban: a természetbölcselő azonban azért lesz félelmes, mert a természet erőivel szövetkezik, mert a német-germán panteizmus démonaival léphet föl, mint akiket megigézhet és azért benne az a harci vágy ébred fel, mely nem győzelemért harcol, nem rombolásért, hanem pusztán azért, hogy harcoljon. A kereszténység — és ez legszebb érdeme — bizonyos fokig megfékezte azt a harci kedvet, bár nem irthatta ki egészen és ha valaha a kereszt német országokban ledőlt, akkor megint feltámad nagy fegyverzörgéssel a régi daliák vadsága, a harci düh, amelyről a költők annyi mindent regélnek. A talizmán