Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1936

1 getelt jelenség annál a népnél, amely ma választott népnek tekinti magát és kezét immár az Eg ellen is emeli a vérbeli magasabbrendűség képzelt jogán ! Az a forradalom, amely a XVI. század második felében az Egyház tekintélyét és a keresztény hit magyarázatára való kizárólagos jogosultságát kikezdte, hogy egy szubjektív hitet állítson a helyére, az évszázadok során íme eljutott a tömegek elkereszténytelenedéséhez, a hús és vér imádatához: az egyedül igaz Isten helyett. Teljesedett ezen a népen Szt. Ágoston megállapítása : .Minthogy, Uram Istenem, nem akartam azt, amit Te akartál, szükségképen odajutottam, ahova magam sem akartam." A gáton az első vágást a francia pozitivista Comte szerint is Luther Márton vallási forradalma tette. A többit elvégezte maga a gyarló emberi természet, amelynek abszolút rosszaságát a vallásalapító hittételnek hirdette ugyan, de mégis fölszabadította, ahelyett, hogy megzabolázta volna. Hit és erkölcstan dolgában vigyázz az integritásra! Ne engedj lealkudni belőle semmit! Minden bűnre csábító kísértésben az Isten ellen lázadásra való bujtogatást láss! Erre az esetre mindig gondolnod kell és készenlétben is kell tartanod néhány üdvös igét, mint pl: „Engedelmeskedjetek az Istennek, az ördögnek pedig álljatok ellent és futni fog tőletek.* (Szt. Jakab levelében). Szent hitünk igazságait tekintsd drágagyöngyöknek, amelyekről még a legkisebb darabkát sem szabad letörni, mert különben az egészet a törés veszedelmének találod kitenni. Minden bűn voltaképen egy ideig-óráig, vagy éppenséggel csak pillanatig tartó elfordulás Istentől, amennyiben parancsait áthágod. P. Roh S. J. szavai szerint az istentelenek csak azért igyekeznek a Crédón rést ütni, mert a hitvallás hátterében ott van a tízparancsolat, tehát az erkölcsi törvény. E kettőnek az összefüggése évszázadokon át magától értetődő sarkigazság számba ment. Az eretnekségeken kiütköző erkölcsi bajok még szembetűnőbbé tették azt, hogy az erkölcstan nem autonom, hanem heteronóm, v. i., hogy a vallástól veszi indítékait és szempontjait. Nem is volt a humanizmusig nagyobb állandó jellegű baj. Mikor azonban a huminizmus nyomán az ember központba helyezésével elég gyorsan hominizmus lett, ez a magát törvényhozóvá tett ember a maga képére, a maga elgondolása szerint csinálta meg a maga törvényeit — Macchiavellitől Leninig. Az utóbbi, talán hallottad már, azt vallotta, hogy az, ami pártjára előnyös, tehát a bolsevizmusnak kedvez, erkölcsös, ami hátrányos, az erkölcstelen. A történelembölcselő valószínűleg könnyen megtalálja az összefüggést a népfelség elve és a között a zsákutca között, amelybe ez az elv manapság nyilvánvalóan jutott. Hasonlítsd össze például a híres Szt. Páltól eredő tételt: „Non est potestas nisi a Deo" (Róm. 13.) a mai demokratikus alkotmányokkal! Ezek az ír alkotmány kivételével a közhatalomnak a néptől való eredetét hangsúlyozzák. A két fölfogás közt tehát Ég és föld a különbség. Ha az emberek jobban hajlanának az angyali, mint az állati természet felé, ez talán nem lett volna annyira szembetűnő bajok forrása, különösen akkor nem, ha a keresztény vallást állandó korrektívumnak elfogadták volna és az egész vonalon kellőképen szóhoz engedték volna. Csakhogy nem így történt! A szuverénné lett nép az Úristentől is igyekezett magát függetleníteni és annyit lazított