Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1935

16 szentség őrzésére épített homokkőből, tehát éppen nem elsőrendű anyagból. Ezen a szépséghibán aztán úgy segítettek, hogy ügyesen leplezve, vékony, de erős vasrudakkal támasztották meg a kicsip­kézett követ. Nem tudtam, mit csodáljak meg rajta inkább: ezt a gyöngeséget alátámasztó erősítést-e, vagy pedig azt a gyönyörű gondolatot, hogy Adam Krafft a saját és a két segédje embernagy­ságnyi térdelő alakjának a vállára helyezte ezt a műremeket, amely a Szentséget hordozta, tehát a Christophoros szerepére lett a szónak művészi és felépítési jelentésében alkalmassá. Lám, testiségünket így kell lebírnunk, a lelkiség és életszentség hordozójává meg kell nemesítenünk. Akkor a tőle telhető legszebb formában fölfelé tud emelkedni, akár ez a homokkőből remekbe faragott szentségház. Akkor himnuszt zeng a Magasságbelinek, mint Veit angyalian szép Madonnája a közelben : „Quantum potes, tantum aude 1". Egy kőbe vésett „Sursum corda!", ez a sacramentarium — a térdepülő mes­terektől a mennyezeten hódolatosan, pásztorbot-formán lekonyuló tetejéig. Emelkedjék a Te testiséged is az anyag, a por, a rög, a hétköznapiság fölé és énekelje megnevelve a „magnalia Dei"-t, az Úristen dicsőségét, aki erre utat-módot nyújtott szentségeivel és példát mutatott szentjeiben. 3. Modern keresztes vitéz. „Sohasem tettem úgy, mint Pilátus, aki nem akarta hallani az igazságot. Min­dig úgy szóltam a jó Istenhez: Ó Iste­nem, meg akarlak hallgatni. Esedezem, felelj nekem, mikor alázattal kérdezlek: Mi az igazság? Tedd Istenem, hogy úgy lássam a dolgokat, amint vannak, hogy semmi el ne vakítson." (Liszt Ferenc.) A Szent Imre sírjához elzarándokolt nagybűnös, aki a Szent­atyától kapott levelébe írt bűneinek nagy lajstromát is elvitte Szé­kesfehérvárra, amint előírt ájtatosságát elvégezte, egyszerre csak arra eszmélt, hogy lehullt tagjairól a bilincs is, melyet bűn-terhe jeléül addig hordania kellett. Talán nem kell sokat magyaráznom, hogy az esetből a fejlettebb diák-emberre alkalmazható tanulságokat levonhassam és levonassam. Az első mozzanat: egy utalás az áteredő bűnre és annak következményeire, amelyek, mint valami többé-kevésbbé olvasható írás, betűi, egyéniségünkre a vérség és az alkat alakjában vannak írva. Általános emberi természetünkből kilép­nünk természetesen nem lehet. „Homo sum". Ember és csak ember vagyok. Lélek és test együttese. Az egyik fölfelé, ideális régiókba törekszik, szinte szárnyal, a másik, a testi fél pedig lefelé, az anyag­hoz húz le. „Goethe találóan adja Faust ajkára a következő szavakat: „Zwei Seelen wohnen, ach in meiner Brust, Die eine will sich von der andern trennen ; Die eine hält in derber Liebeslust Sich an die Welt mit klammerden Organen, Die andre hebt gewaltsam sich vom Dust Zu den Gefilden hoher Ahnen."

Next

/
Thumbnails
Contents