Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1934
28 tong (gondolj Gárdonyi regény-átdolgozási terveire!), mennyivel inkább éreznie kell egy-egy subtilis léleknek azt a földhözkötöttséget, ezt a (Goethétől szöcske-szökdösésnek mondott) vergődést, amit a szárnyalási vágy és a gyarlóságaiba való vissza-visszaesés jelent. Egy hasonlattal fejezem be ezt a gondolatot: Még a remekbe épült csúcsíves templomok is folyton tatarozásra szorulnak, pedig kőből van kiremekelve még a földről láthatatlan torony-dísz is. Minél finomabb, ideálisabb szerkezetű egy lelkület, annál jobban javítja, csiszolja, tökéletesíti magát nap-nap után. »Praesens imperfectum.« Fiat applicatio! Alkalmazd magadra életed mostani stádiumára elsősorban! »Futuruni perfectum.« Ha ezt a kifejezést a bölcsmondás első felére vonatkozo gondolataim szellemében nézed, rögtön észre fogod venni, hogy pedagógiai értelemben aligha lehet igaz. Ha egy Szal. Szt. Ferenc, vagy egy Prohászka életünk utolsó öntudatos pillanatáig tartó önnevelést kötelezettségről szól, akkor nem kell hosszasabban fejtegetnem azt, hogy ez a tökéletesség, a »perfekt« állapot itt egyáltalában nem fog bekövetkezni, nemhogy arról lehetne szó, hogy valamiben egészen »perfekt« lehetne egy diákember, aki a sokat emlegetett mondás szerint az a senki és semmi, akiből később sok minden lehetséges. Az elégtelenség, a szárnyaszegettség, a kötöttség, a térhez és anyaghoz láncoltság tudata a nagy elméket mindig szerényekké tette és teszi — még a röpülés századában is. Az a »perfectum« futurum, az a »befejezett« jövő itt a földön nem valósulhat meg soha. Sem az egyén életében, sem az emberiségében. Gondold meg, hogy Goethét Fortuna kegyencének tartotta a világ. Önmaga pedig azt írja, hogy igazán ritkán volt boldog. »Wenn ich die glücklichen Stunden meines Lebens zus&mmenrechne, so kommen knapp vier Wochen heraus« — írja a költő-király, kit életében az »olimpiai« (der »Olympier«) díszjelzővel ruházott föl a világ. Az a tökéletesség csak a jövő életre vonatkozik, amelyről a Szentírás azt mondja: »Az Isten majd letöröl szemünkből minden könnyet és halál nem lészen többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem leszen többé, mert az elsők elmúltak.«) (Jel. 21., 4—5.) Ebből a tökéletességből, a hiánytalan földi boldogságból némi előízt kapnak azok, akik itt a földön többé-kevésbbé le tudnak »rázni mindent, ami földi«, (kitől idézem ezt és.az illető költő melyiki verséből?), fölül tudnak emelkedni az anyagon, a testiségen, az emberi önzésen és egyéb tisztátalan érzésen, szóval minden bűnön és szenvedélyeken, melyek Platón szerint mint megannyi szög a földhöz és anyaghoz kötik a lelket. A boldogsághoz emelkedettség és még inkább szabadság, fölszabadultsáer szükséges. Ez pedig meg nem valósítható a lélek uralmának tökéletes megvalósítása nélkül. Ezt az előfokot igyekezzél elérni már most állandó céltudatos önínevelés útján. Ez lesz a napi tréning ahhoz a magas-túrához, amelyre a szentek vállalkoztak és amelyben őket nekünk is követnünk kell — usque ad montem Dei. Jó útat! „Nulla dies sine linea". „Den alten Malersprach erkoren hab'auch ich Zum Wahlspruch für mein Buch : „Kein Tag ohn' einen Strich !" So lass' ich ohne Strich nun keinen Tag verstreichen, Sei manchmal es auch nur ein Strich, um auszustreichen," (Fr. Rückert)
