Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1934

III. Pompilius-beszéd. Elmondta 1934. év november 24-én DR. SÍK SÁNDOR egyetemi nyilvános rendes tanár, Ékesszóló ajkakról hallottuk tegnap, milyen nagy dicsőség, amikor az Anyaszentegyház a Szentháromság egy Isten nevében valakit szentté avat. Nagy dolog, mindennél nagyobb annak az egyénnek, akit szentté avatnak, nagy öröm, mindennél nagyobb öröm annak a családnak, annak a közösségnek, annak a rendnek, annak az iskolának, amelynek kebeléből került ki a nagy szent. Most nézzük azonban a szenttéavatást egy más, szélesebb körből, magasabb szempontból, ne az egyén, ne a kis közösség szempontjából, amelyhez tartozott, nézzük az egész emberiség szempontjából, mert a szenttéavatás történelmi esemény, amely az egész emberiségnek mond valamit. A Szentlélek Úristen, aki az egyházat vezeti, aki a szenttéavatást is vezeti, semmit sem cselekszik ok nélkül. És hogyha várt vele 1898-ig, hogy a boldogok közé emeltesse szent Pompiliust, és hogyha várt vele még 44 esztendeig, hogy a szentek közé avattassa, ha épen most akarta ennek a mai világnak megmutatni őt, akkor az annyit jelent, hogy a Szentlélek rá akart mutatni épen korunkban erre a szentre. Fel akarta hívni rá az emberek figyelmét. Mit akar mondani a mai világnak a Szentlélek a szent Pirrotti Pompiliusra való rámutatással ? Ha magunk elé állítjuk a szent életét, megelevenítjük magunk előtt azt a korszakot, amelyben élt, mindjárt rádöbbenünk valami nagy és érdekes hasonlóságra kora és korunk között. A XVIII. század közepén élt, működésének nagyobb, jelentősebb fele arra az időre esik, amikor nálunk Mária Terézia uralkodott: A XVIII. századnak véres korszaka ez, kétszeresen véres Olaszországnak azon vidékén, az u. n. Nápolyi Királyságban, ahol a mi szentünk született, élt és működött. Világhatalmak versenyeznek a kis országért, a spanyol hatalom és az osztrák hatalom. Csak a mi szentünk életében kétszer változik az ország ura, kétszer csatolják az országot más birodalomhoz, kétszer viharzik végig rajta a szörnyű háború. Végigviharzik és végigtarolja. A háború ma is iszonyú, de akkor talán még rettenetesebb nyomorúsággal és pusztulással járt. Falvak lettek néptelenekké, ezrek és tízezrek jutottak koldusbotra, olyan nyomorúság vert fészket a félszigeten, ahol a háború végigdúlt, amely még abban a szomorú időben is minden emlékezetet meghaladt. Az országútak szélén rongybaburkolt embereket lehetett látni, és az éhhalál újra meg újra végigdühöngött az országon. Nyomorúság és éhség: el lehet képzelni, hogy ilyen testi nyomorúság nyomában micsoda lelki nyomorúság járhatott. A művelődés-