Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1934

8 de hirdeti a szigorú önfegyelmezés munkáját is, mely a böjt és bűnbánati cselekedetekben nyerte győzelemszerző erejét. Az éles ész lehet Isten kegyelmének műve, de az a vasszorgalom és kitartás, mellyel a megszerzett tudást bővíteni, alapossá és termékennyé tenni törekedett s mely így neki úgy elöljárói, mint növendékei, majd a szülők és hívei szeretetét és elismerését, a közbizalmat szerezte meg, az koronája volt az ő munkájának. Kövessétek hát őt s akkor nem lesztek szerencsétlenek. Szentünk abban a hitében meggyöngült világban belátta már, hogy egyházának és hazájának úgy lehet szolgálatára, ha a reá bízott ifjúságot öntudatos keresztényekké neveli. Hogy szellemileg és lelkileg milyen lesz egy ember, az nem függ egyedül attól a befolyástól, melyet a tanulás vagy útmutatás gyakorol reá. A legtöbb eredményt a szülői ház lelkisége, az a vallásos szellem s példa hozza létre, mely áthatja a szülői házat, vagy amely példát a szülői ház nyújt. Ez a lelkiség, ez a bennsőnkben mélyen gyökerező, hogy egy modern szóval éljek, tudatalatti meggyőződés, mely aztán egész életünkön át elkísér. A felnőtt ember is csak ritka esetben jő annak tudatára s csak ritka esetben gondolkozik azon tény megértésén, hogy ő miért gondolkozik így s nem úgy; miért jár templomba, miért szelíd, miért jóságos, miért nem tud másnak ártani, holott egyik másik ember, aki neki iskolatársa volt ugyanazon tanintézetben, ennek éppen ellenkezője lett? Régen elég volt ez a „tudatalatti" hit, melyet az ember az otthon levegőjével szívott magában a szülői ház hagyományos szokásaként s melyet az iskola úgy-ahogy táplált; — ma azonban látjuk azt, hogy a megszokáson alapuló hit nem elég, mert ez veszít azon fokban erejéből, amily fokban az idő szelleme változva, ellentétes világnézeti felfogásnak ad helyet. Tudnia kell tehát a mai embernek azt, hogy miért kéli kereszténynek lennie és nem szabad közönyössé válnia, — miért kell kitartani atyái hiténél s nem szabad alásülyednie a modern hitetlenségbe ? Ma csak a keresztény katolikus hitrendszert tisztánlátó, annak szellemét átértő és az önmagában kialakító ember áll meg szilárdan s áll ellent a modern szellemi áramlatoknak, marad hitvalló keresztény katolikus ember s hirdeti a tevékenységben nyilvánuló nagy katolikus voltát. Emlékezve Szt. Péter szavaira: „Őrizzétek szentül szívetekben az Úr Krisztust, mindenkor készen lévén megfelelni mindenkinek, aki okát kéri tőletek azon reménységnek, mely bennetek van." (Sz. Péter 1.3. 15.) Ennek az öntudatos kereszténységnek kialakítása volt célja Szentünknek; azért foglalkozott az ifjúsággal óráin kivül is, maga köré gyűjtve azokat; — de azért prédikált a szószéken s ült a gyóntatószékben. Erre a tudatos kereszténységre nevelni a fiatalságot, hogy az apostollal mondja: Scio cui credidi (2. Tim. I. 12.) „tudom, kinek hittem," mely a mai nehéz időkben kettőzött erőkifejtést kíván a nevelők részéről, a ma feladata is, talán jobban a ma feladata, mint volt Szentünk idejében, ha a jövőt elveszteni nem akarjuk ; hiszen a magyar jövőt nem a zseni fogja kiépíteni, akit még nem