Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1933

31 meg egymást jóban és bajban egyaránt. Ha egyikőtök meg talál botlani, fogja meg a másik. »Si duo sunt, liabent emolumentum societatis.« Közöljétek egymással terveiteket (akkor is, ha légvárakat építtek) és segítsétek egymást azok megvalósításában, mindig szem előtt tartva Erdély koszorús költőjének, Reményiknek szavait: „Én azzal megyek csak. Ki velem egykép hajlandó a jóra. Az Isten engem így teremtett: Nem tehetek róla!" Tehát a jóra kell együtt törekednetek. A rossz pedig még csak szóba se jöjjön köztetek, se mint terv, se mint cselekedet. Ez már ntm barátság, hanem cimboraság volna. Minthogy azonban a gyarlóság csak 'ki-kiütközik (a német közmondás szerint »Jugend hat keine Tugend«), hát legyen bátorsága a duumvirátus másik tagjának ahhoz, hogy ne hagyjon rá Dobzse Lászlóként mindent, hanem próbálja meg a szép szóval való észretérítést. Schiller óva int distichonjában a tömegjelenijelenségtől: „Jeder, sieht man ihn einzeln, ist leidlich, klug und verständig, Sind sie in corpore, gleich wird da ein Dummkopf daraus." Nos, az a veszély, hogy az, ami külön-külön tűrhető, együttvéve kevesebbet ér, mint részeiben, sajnos, nem ritka tömegjelenség, ndyet , Ta

citus is ebben a tömör mondásban állapított meg: jsSenatores bon

i f v'iri, sg

natus ma

la besti

ju< No de hagyjuk a barátságnak ezt a~zatc> & nyát! Örülj .annak, hogy van valaki melletted, akivel ábrándos jövődre vonatkozólag közölni mered minden terveidet és akitől, mint intelligens és művelt fiútól, sokat tanulhatsz. Becsüld meg és tant® ki mellette jóban, rosszban egyaránt! Ha itt-ott alul is találsz maradii a sakkban, tenniszben, vagy a vitában, igyekezzél ezekből a kisebb vereségekből is (a »quae nocent docent« régi mondás szellemében) okulni, így aztán egymáson fog kicsiszolódni nemcsak két fiatal fő elme-éle, hanem két megértő lélek jelleme is. Vergilius és Horatius jelleme így egészült ki a »dimidium animae« a »lélek másik fele« segítségével. A testi-lelki barátság megható példáját adta a mexikói üldözés idején két ifjú. Molgaréját, aki 17 éves volt, az »Éljen Krisztus Király!« (»viva Christo Rey!«) kiáltásért halálra ítélték. A pribékek először a fülét, azután a nyelvét szakították ízekre. Fiatal barátja, Silva Cordoba a

;ny^ nyira szorosan karolta át a vértanút, hogy a hóhérok nem tudták lefejteni a két karját. Végre úgy lőtték agyon őket. A jó öreg Sokrates sokat beszélt a barátságról és azokról zz erkölcsi föltételekről, amelyek azt kimélyítik. Ezt igen szépen megírta Xenophon a Memorabilia I. könyvének 6. fejezetében. Cicero meg, aki szerint »a barátság állandó jóakarat, egyetértés és szeretet egymás iránt,- egy egész művet szentelt a barátság dicsőítésének (Laeiius: De amicitia) Ez mind szép és jó, de puszta szó annak, aki nem érzi és éli át a barátságot. Erre is áll Goethe megállapítása: Szürke minden elmélet, de az élet aranyfája az, ami boldogít. Faludi szavaival fejezem be soraimat: »A két szív olyan kincs, ha egymáshoz hív, melynél drágább nincs.« . •