Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1933

5 dásait az önuralomról: »So weit deine Selbstbeherrschung geht, so weit geht deine Freiheit.« »Die Herrschaft über den Augenblickt ist Herrschaft über das Leben.« Az utóbbival nem egyszer találkozol Fr. W. Foersternek »Az élet müvészeté«-ben, melyet vakációi olvasmánynak nagyon ajánlok. Ha egy diák Reviczkyvel tartja: »A világ csak har.gulat!«, azon csakhamar megbosszulja magát ez az elv. Te inkább kövesd Prohászkát, aki azt írja Elmélkedéseiben: »Agyagból Alpesek nem épülnek, s hangulatokból nem lesz erkölcs és jellem.« Bővebbet legközelebb! Előre jelzem, hogy abban a napirendben, melyet ajánlok, napló-vezetés is szerepel. Ennek egy-egy bejegyzését levél, vagy levelezőlap alakjában hétről-hétre látni szeretném, jobban mondva: látni akarom. Te se igen használj föltételes módbeli alakokat akkor, amikor kijelentő módbeli alak van helyén. Tehát a jelszó egyelőre: Akarok! Volo! Ich will! Je veux! és így tovább. Isten Veled! Légy résen, teljes szívvel-lélekkel! Az idő. „Was verkürzt die Zeit? Tätigkeit. Was macht sie unerträglich lang ? Müssiggang." (Goethe,) Az, aki agyon van halmozva teendővel, még eszmélni — mint szokták mondani: lélekzeni — sem ér rá. Gondolom, az első inegkönynyebbűlt felsóhajtásod ez volt: Végre egy kis időhöz jutok! Nem is kis, hanem nagyon sok, szép időhöz jutsz a nagyszünetben. Nem is tízperchez (mennyi édes-bús emléked tapad ehhez a szóhoz, ugye?), nem tíz órához, vagy naphoz, hanem tíz teljes héthez. Ha már a percekről ezt énekli Goethe: „Ihrer sechzig hat die Stunde: Ihrer tausend hat der Tag, Söhnchen, werde dir die Kunde, Was man alles leisten mag

!" Szóval időbirtokos lettél. Kisbirtokos, ha a hónapokat vesszük, nagybirtokos, ha a napokat és a rendelkezésekre álló órákat tekintjük*, Mekkora idő ez! Képzeld el a térbe áttéve! Prohászkaazt mondja,hogy az idő üres tartály, melyet jó cselekedetekkel kell kitölteni. Ha meggondoljuk, hogy a nagy heidelbergi hordó 221,726 liter, hát mekkorának kell venni ezt az időtartályt, ha tudjuk, hogy egy napon is közel s ez.^r perced van öntudatos leélésre. Számítsd ki, hány óráról és percről kell az Úristennek számot adnod, csak egy héten is. Hát még a nagyszünet tíz hetéről! Az első napok persze a pihenés, »dolce far niente« (az »édes semmittevés«) órái és napjai. A nagyvárosból hazakerülő falusi fiú ilyenkor először is a melléről, a tüdejéről érzi elkotródni azt a fojtó városi nyomást. Valahogy úgy voltam diákkoromban nyaranként ezzel a dologgal, mikor a szegedi diákkaszárnyából kiszabadultam, mint a pesti fiúcska falun, aki a nyaralás első napján kis csikó módjára száguldozik, a csirkék, kacsák, pulykák nagy ijedelmére és nem kis veszedelmére, fel-le az udvaron, közbe-közbe kurjongatva és trillázva: »Itt nem parancsol a házmester!« (Tinektek ma már több mozgási szabadságtok van, még az iskolában is jobban kitombolhatjátok magatokat minden tizpercben, mint három évtizeddel ezelőtt mi, de azt hiszem.