Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1933

28 rik a kiszáradt fü s ha pozdorjává gázolhatjátok azt, aminek virágnak kellene lennie.« (1. Rée Andor: Prohászka és az ifjúság.) Vagy helyénvaló dolog volna-e, ha ez a virág elférgesedne és azért nem tudna gyümölccsé érlelődni?! Hány férfi ontott keserves könnyeket ifjúkori bűneiért! Ady írja: „Feledtem, hogy szent az én testem, Mert az örök Rend fehér folyói mossák. Csodálatos csodálatosság." Hányszor sóhajtott fel: »Milyen jó volna jónak lenni!« Sajnos, ugyanez a gyönge ember, aki egyet nem tudott: akarni, később hiába átkozta első szennyes gondolatát, melynek engedett és amely egyre gvöngébbé tette, amelynek hatása alatt »heves ál-ifjúsággal« megölte szép öregségét és úgy érezte, »béna koldusként« fog meghalni*) Mert ne feledd azt, amit a világirodalom egyik legnagyobb költője a bukásról mond: »Das erste steht uns frei, beim zweiten sind wir Knechte.« Ha egyszer megtörtént a gátszakadás, akkor a vad hegyi patak minden áradáskor elmoshatja a gátat. Szomorú látványban volt részünk egy tiroli útunkon: az Aurach közvetlenül aratás előtt elöntötte a falut. Ott árválkodott a mezőn néhány megtört rozs-szár és a kis-kertben besározva, kőtörmelékek közt, hevertek a tört liliomok. »Principiis obsta!« Állj ellen az első szennyes gondolatnak! Szalézi Szt. Ferenc írja, hogy a kikezdetlen gyümölcsöt természetes úton-módon is el lehet tenni, de ha romlásnak indult, már csak igen erős cukrozással óvható meg... 2. Amit a gondolatról írtam, azt alkalmazd a beszédre is! Azt hiszem, nem értesz félre. Ami természetes velejárója a testi életnek, az ne okozzon Neked lelkiismereti kérdést. »Ländlich — sittlich«. A beszédben is a visszaélés, a bűnre ingerlő rész kerülendő, mint bűnös., Itt nem számít az, hogy szalonképesen van-e megfogalmazva a bűn, vagy azon parasztosan, nyersen nevezzük-e meg: ami bűn, az bűn, aminthogy mérgez az a méreg is, amely meg van cukrozva. Megint a genfi szent püspöknek a szavait idézem: »Amint a kard annál jobban sebez minél élesebb, akképen a szó is annál jobban megsebezheti a lelket, minél ékesebb.« »A paráznaság pedig és bármely tisztátalanság ... ne is említtessék köztetek... se rútság, vagy trágárság, ami nem illik...« (Szt. Pál Efez. 5. f.) Egy meglehetősen vásott fiú jelenlétében egyik társa piszkos beszédbe kezdett. Erre az könyökével úgy meglökte, hogy a mosdatlan szájú komisz kamasz az árokba esett. Testében sok minden felé érzett később, mint írja, nyilallást, de abban a karban amellyel észretérítette az ocsmányságban túrkáló társát, sohasem érzett reumát, vagy hasonló bajt. »II y a des choses dont on ne parle pas.« Vannak dolgok, amelyekről nem beszél a jól nevelt ember. A VI. parancsolat elleni dolgokról pedig legkevésbbé folyhat a társalgás finomlelkű fiúk közt. »Mi közönségesebb egy szemérmetlen szónál, mi lehet becstelenebb?« — véli Szt. Jeromos. Nem könnyű dolog manapság elkerülni ezt a szabadszájú tónust, elismerem. De vájjon szabad-e úszni az árral, ha abban mindenféle kétes vagy fertő*) v. ö. Ady-versek, Magyarázatos kiadás az ifjúság számára. Közrebocsátotta Párkányi Norbert.