Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1932

7 vonalritmust, amely egyrészt vezeti a szemet, másrészt hangsúlyozza és egységesíti a hullámmozgást. Hogy a görög építészet fő és legtökéletesebb alkotása a templom, szintén a világnézetben gyökerezik. A görög templom célját és ennek megfelelő szerkezetét, amely a belső téralkotás problémája helyett a külső kiképzésre utal, szintén a világnézet szabja meg. A szobrászatban tárgyalt tektonikus gondolkodás itt is tökéletesen ugyanaz, midőn a részek szerkezeti szerepét feltünteti és azok formáit szerkezeti feladatok szerint alakítja ki. Az oszlop formája pl. itt sem más, mint a tartó elem fogalma és hogy mennyire tökéletesen az, erre elegendő bizonyíték, hogy más stílusok is hosszú századokon át minden változtatás nélkül átvették. A szépség törvénye itt is számokban adódik, s a dinamika, amely az egyenes vonal merevségét megmozdítja, itt is megvan, A görög művészetben a faj és világnézet egységét látjuk. A faji géniusz alakítja ki a világnézetet s a kettő együtt a művészeti formát. Ha vele szembeállítjuk Európa keresztény népeinek a művészetét, mint egészet, érdekes strukturai különbséget találunk. Itt a világnézeti egység mellett a faji sokféleség a jellemző, majd amidőn a világnézeti egység felbomlik, helyére jön a világnézeti és faji különbözőség. Annak a formai komplexumnak, amelyet lelki és szellemi tartalmával együtt görög művészetnek nevezünk, meg kell szűnni, mihelyt megszűntek hatni a formáló erői: a görög faj alkotó ereje, világnézete* és szükséglete. Mindezek helyébe más faji erők, más világnézet és más szükséglet léptek. Mivel azonban egy ideig az ókeresztény művészet kölcsönveszi az antik művészet formáit, és az a látszat, mintha itt annaik dekadenciába hanyatló folytatásáról lenne szó, érdemes kitérni egy pillanatig a kérdésre, vájjon csakugyan átvehette volna-e a kiforrott antik forma a keresztény világnézet tartalmát, illetve ki lehetett volna-e fejezni vele mindent, amit a keresztény érzés és gondolatvilág felölel? A görög lélek tekintete a földi világ felé irányul, azt kevéssé ismeri és ki sem elégíti. Megalkotja tehát magának a képzeleti világot is, ebben keresi azt, amit a reális világban nem talál meg. Ezt': a képzeleti/ világot azonban ismét a földi világ fogalmaival tölti ki. Az így konstruált világot lehet ábrázolni, s ezért a görög művészet pozitív szellemű ábrázoló művészet. A keresztény lélek az érzékfölötti világ felé fordul, életének súlypontja oda helyeződik, érzés- és gondolatvilága annak fogalmaival telik meg. Számára ez reális világ, amelybe nem az érzéki világ eszközeivel, hanem csakis a gondolat és érzelem útján kapcsolódhatik be. Ezt a világot azonban a művészetben nem ábrázolni, hanem, csak kifejezni lehet. A keresztény művészet tehát expresszív művészet és csak szubjektív jegyei lehetnek. Ezért kíván a keresztény világnézet, mint művészeti tartalom, más kifejezési eszközöket. Mit vesz át az ókeresztény művészet az antikból? Jelentésüket vesztett formai elemeket, amelyeket tanítás és épülés céljaira használ. Szimbólumokat képez, szimbolikus párhuzamokat állít fel ó- és újtestamentumi események között; ha személyt ábrázol, nem az ábrázolás kedvéért teszi és nem annak külső leírását tartja szem előtt, hanem, hogy valamely tulajdonságára rá>mutasson. (Bemutatja pl. a Megváltót, mint Jó Pásztort, mint Áldozatot, mint Ítélő Bírót, mint Királyt stb.) A Szűzanya ábrázolása is ilyen különféle minőségbeli bemutatás. A szentek, mártírok ábrázolásánál nem a jelenet drámaisága, hanem a példaadás demonstrálása a cél.