Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1932
30 Valami csodálatos crzcke volt az ifjúság vezetőinek kiválasztására, s ezeken keresztül társaik irányítására is; s bátran mondhatjuk, hogy ez a magasabb eszményi tartalommal telített irányító hatása döntő befolyást gyakorolt az iskolai évek befejezte után sokaknak jövő életére is. Szerencsés tapintata és a mélyekre ható éleslátása mindig a szellemileg és erkölcsileg kiemelkedőket helyezte előtérbe, s így történhetett meg, hogy különösebb erélyesség hiányában egy-egy osztályra, annak jellemére, az önképzőkörre és annak munkásságára oly elhatározóan és eredményesen döntő befolyást volt képes gyakorolni, anélkül, hogy az erélyes, a szigorú tanár fogalmát csak meg is közelítette volna, hogy amiként az »Alma Mater« Magyar Gábor igazgatása alatt lországot betöltő fogalommá vált, úgy Sáfrán József vezetése mellett az önképzőkör, s ennek kebelében a zene és énekkar magas színvonalú virágzásra emelkedett. Tudott lelkesedni magasztos eszmékért, ideális, költői, léleknemesítö dolgok iránt. Ez és fáradhatatlan áldozatkészsége adja magyarázatát annak, hogy szabad idejét is arra használta, hogy az önképzőiköri ének és zenekar számára a kottalapok százait másolja, megtanuljon harmoniumozni, hogy az énekek, a dalok betanítása körül hiba ne essék; felülbírálta még külön is az önképzőköri dolgozatokat, hogy az »érdemkönyv« ehhez a nevéhez méltó legyen; a szavalóknak útbaigazítással szolgált, hogy művészit nyújtsanak; az önképzőköri ünnepélyek műsorát különösen gonddal állította össze, hogy az »Alma iMater« tisztelői műélvezetben részesüljenek. Megtanította tanítványait szegényebb sorsú társainak keresztény módon való segélyezésére az ifjúsági segélyegylet útján, maga sem ifukarkodván a segítésben, s ezt lelki finomsággal eszközölte, mert túlnyomó részben azokat érte a segítség, kiket munkájához segitőkiil maga köré gyűjtött. Különös gondja volt a rendházban lakó szegénysorsú tanulókra; még arra is volt ideje, hogy ezekkel kiilön foglalkozzék, az érdemeseket az iskolán túl is istápolta s közülök az Egyháznak és a piarista rendnek sok értékes tagot nevelt. Kalazanti Szt. Józsefnek több képét láttam már. E kép láttán mindig Sáfrán József jut eszembe, ki igazi lelkiatyja volt tanítványainak. A diák az órák előtt a leghangosabb, a legvirgoncabb. Az ő osztálya nem ebben tűnt ki, bár az élénkség nem volt ellenére; de amikor az óra előtt osztályának ajtajába állott, köré gyűltek tanítványai, előtte minden lépésüket gyermeki őszinteséggel tárhatták fel s maga is mosolyogva érdeklődött tanítványainak magánélete felől, ez a lelki derű, ez a közvetlenség, ez az együttérzés eltüntetett minden zsivajt; mindenki érezte, hogy az órák előtti ezzel a társalgással a tanár szerető atyai szíve tárul ki, hogy a tanítványt gyermeki bizalomra ösztönözze s magához ölelje. A szigorúságot, az erélyt így helyettesítette a szelíd, a tapintatos bánásmód, s hozta létre azt a rajongásig fokozódott szeretetet, mellyel iránta tanítványainak mindenike viseltetett, mert a vele együttlét a társadalmi fellépés, érintkezés csiszoló műhelye is volt azok számára, kiket viszonyaik a társadalmi csiszolódás lehetőségétől egyébként elzártak.
