Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1932

12 veset módosul a későbbi világnézeti változások hatása alatt. A lélek1 ben legmélyebb és legbensőségesebb alkotásokat a németeknél látjuk. Ha ebből a szempontból összehasonlítjuk pl. a chartres-i Modestia »Gratia«-ját a strassburgi monostor »Ecclesiájával« és »Synagogájával« az előbbi tökéletesebb, külső megjelenést ad, viszont az utóbbiak formailag fogyatékosabbak, de több szellemiséget és lelki mélységet szuggerálnak. A faji akarat és képesség így utat tör az európai művészetbe, amelynek sokrétűsége a világnézeti egység mellett is bontakozni kezd. A középkor eszméi és a vallásos érzés mélyen hatják át a lelkeket és ezért a világnézeti elemek még vezetők a faji jegyekke

1 szemben. Ez a viszony a renaissance művészetben lényegesen megváltozott. Az ember figyelme lassankint az tapasztalati világ felé fordul, amely új élményeket, új megismeréseket hoz számára. Kiérlelődik az életöröm optimizmusa és ez megteremti a lelki dispoziciót az antik műveltség felkarolására. Kialakul a szabad ember ideálja. Az ember már az ész útján törekszik a világ törvényeit levezetni, ellene mond a tekintélynek és az egyéniség kultuszában éli ki magát. IA teocentrikus világfelfogást az egocentrikus váltja fel. A renaissance! embere vágyik az élet teljességére s az életet egyre inkább aktívvá és sokoldalúvá teszi. Ez új szükségleteket is teremt, amely a 'műi vészetre kihat és már az építészet tárgykörében megmutatkozik. A középkori építészet tárgya a templom volt és ennek formáit kölcsönözte a mindjobban érvényesülő világi építészet. A renaissance a templomot mint kész téralkotást térbeli elrendezésével változatlanul veszi át a középkortól, viszont a reformáció olyan új konstrukciót, melv egyszersmind világnézeti kifejezőjévé is vált volna a reformáció gondolatának, nem adott. így a palotaépítés lesz mindenütt az építészet új problémája és a világnézet kifejezője azzal, hogy mint műfaj, öncélúságra törekszik. Ornamentikáját, mely egyáltalán nem a szerkezetből származó szerves formarendszer, közös forrásból, de kívülről veszi a templommal együtt. A templomnak a gótikái stílusjegyeitől való megfosztása és az antik formák behelyettesítése nem egyszerű izlésváltozást jelent. A középkori katedrális nemcsak felölelte az egész középkor kultúráját, de kifejezte azt is, hogy ez a kultúra egy magasabb szféra életerejéből táplálkozik. A renaissance templom csak az épület rendeltetését fejezi ki s nem több, mint egy szépen díszített istenháza, ahol az építész problémája a formaművészetben merül ki. A palotaépítés művészi feladata lényegében itgyamaz. Nagy méreteivel, tágas helyiségeivel, nemes anyagával urának gazdagságára és hatalmára akarja felhívni a figyelmet. Tehát az épület a városkép "már a transzcendens világtól elszakadt embert hirdeti. A múltban csak mérsékelten érvényesülő faji alapérzés a renaissanceban mindinkább kifejezésre jut. Olaszországban ezt az eszteticizmus jelenti, amelyet az olasz belevisz minden életformájába és életmegnyilvánulásába. Közéleti funkciójában, magánéletében vagy társasági szereplésében éppúgy érvényesíti ezt, mint költészetében, szónoklatában vagy akár 'hadviselésében. Ez az esztétikus szellem egészen jellegzetes építészetet hoz létre. A görög és gótikus templom konstruktiv karakterű épület, amely szükségszerű adottságból kiinduló