Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1932

10 ép lélek. A középkori emberideál a lelki ember. A lélek Istenhez tartozik és úr a test fölött. Hogy ezt az állapotot minél jobban biztosítsa, aszkézist folytat. így kialakul mint emberideál az Istenhez törekvő aszketikus ember, akiben az Isten máris benne él. A középkor ezt az Istenhez vágyódó lelket akarja kifejezni emberábrázolásaiban. Azért a test nern is érdekli másként, mint Isten és a lélek hordozója. »Az Istent és a lelket akarom megismerni. Semmit se mást? Egyáltalán semmit« (sz. Ágoston). A középkori művész sokáig nem is tanulmányozza az emberi test formáit, hanem fogalmi ábrázolást ad, mint a görög művész, de más értelemben. Ez a testiségtől elvonatkoztatott spirituális ember fogalma, amely magán viseli a transzcendentális világhoz való tartozás minden jegyét. A spiritualisztikus lényeg fejeződik ki a test formáiban és proporcióiban, mozdulataiban, egész dinamikájában és mimikájában. Ez a fogalom él a középkori ember és a művész lelkében egyaránt. Ha a fogalmi alakot természeti formákkal akarja bővíteni, ezek átlényegülnek előbb, hogy kifejezőjévé válhassanak a fogalmi alakban rejlő világnézeti tartalomnak. A természeti világból átvett részletformák itt sem változtatják meg az alak fogalmi lényegét, hanem hozzá idomulnak. Ez mint közös tartalom, benne van minden középkori emberábrázolásban, ez képezi a vázat, amelyre több-kevesebb természeti elem kerülhet. A chartreus-i katedrális vagy a moissac-i templom portáléjának még »primitiv« alakjai Tillman Riemenschneider naturalisztikus részletekben gazdag szobraival közös emberideált és közös természetszemléletet képviselnek; viszont a reriaissance-kori Gentile da Fabriano vagy Massolino képein, bár természetmeglátás tekintetében »primitívebbek« Reimenschneider szobrainál, azonnal felismerjük más világnézethez való tartozásukat, másfajta természetszemléletüket. A középkori művészet expresszív jellege és természetszemlélete ad magyarázatot arra, hogy a mozaikok vagy falfestmények a tér és időtől elvonatkoztatva egyszerű arany vagy sima háttérben jelentetik meg a szimmetria és centralizáció segítségével komponált fogalmi alakjaikat, mert a mennyei jelenet méltóságát és fenségét ezzel az eljárással inkább kifejezhetik, mint a látszati kép leíró eszközeivel. Más esetben a cselekmény megértéséhez szükséges tájképi vagy egyéb motívumokat szimbólumok helyettesítik; így pl. egy kapu jelenti a város látképét. Az ilyen leegyszerűsítések a cselekmény világos előadását célozzák. Ugyancsak érthetőség vagy hangsúlyozás kedvéért történnek a személyek vagy személyek és tárgyak közötti önkényes aránybeli változtatások. Gyakran előfordul az is, hogy egyugyanazon kép az esemény egymásután következő mozzanatait tünteti fel. Ez ismét világos bizonyítéka annak, hogy a középkor művészét nem a látszati kép visszaadása foglalkoztatja. A tanítás és a jelenet transzcendentális vonatkozásainak kiemelése fontosabb az imitativ célnál, vagy az esztétikai kívánalmaknál. A bambergi dóm egyik kapuján próféták vállain álló apostolok vannak, féloszlopok közé beékelve. Formailag ez semmiesetre sem esztétikus, de milyen érthetően fejezi ki a gondolatot. A szépséget kereső görög művész ilyen eszközökhöz sohasem nyúlt volna. Ö a fájdalmat is esztétikus módon érezteti, sokszor finom tartózkodással, hogy ne torzítsa el a szabályos formákat, míg a középkori művész reális felfogása nem egyszer a torzításig menő karakterizálástól sem riad vissza, pl. az utolsó ítélet ábrázolásainál.