Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1931

44 munkánk az enyhébb időjárási! őszi és tavaszi időszakban minden­nap szentmisével kezdődött. Tanulóink elvégezték szokásos szent­gyónásaikat, szentáldozásaikat, és valamennyien résztvettek épüle­tes buzgósággal a húsvéti szentgyakorlatokon is. Örömmel láttuk azt is, hogy sok növendékünk zsenge éveiben is már ériékelni tudja a ben­sőségesebb lelki életet, és túl az iskolai törvények követelményein egyre többen és egyre gyakrabban keresték fel a gyóntatószéket. Az egye­sületi élet iránt, való hajlamosságukat is kiaknáztuk vallásos érzés­világuk gazdagítására, ezért az arra vágyó ifjakat dr. Nádas Zoltán az ifjúsági Mária-Kongregációba, dr. Révai József pedig a Missziós Egyesületbe tömörítette. Szép iskolai ünnepség keretében megemlékez­tünk a Kegyes Iskolák alapítójáról, Kalazanti Szent Józsefről, és 700 éves jubileuma alkalmából kegyelettel hódoltunk Magyarországi Szent Erzsébet emlékének. Yolt gondunk arra, hogy fiainkat az egy­házi elöljárók iránt való tiszteletre neveljük. Ezért felhívtuk figyel­müket a pápa koronázásának, 10. évfordulójára; Bezdán József belvá­rosi plébános beiktatása alkalmával az egész intézet ifjúsága kivonult az új lelkipásztor ünnepélyes fogadtatására, halálakor pedig az iskola felsőbb osztályai, tanáraik vezetésével résztvettek a temetésén. Iskolánk másvallású tanulóinak hitéleíét saját felekezetük lelkészei irányították, de az iskola igazgatósága is megtett mindent a maga ré­széről, hogy ezek a tanulók is vallásbeli kötelezettségüknek lelkiisme­retesen eleget tegyenek. A református tanulók számára Durkó Gábor ref. vallástanár az öntudatosabb vallásos élet ápolására megalakította a Soli Deo Gloria Egyesületet, az evangélikus tanulók Luther-szövet­ségének megalakítása pedig — az igazgatóság értesülése szerint — most van folyamatban. 6. Hazafias nevelés. Amint a piarista rend megvetette lábát a magyar rögön, iskolái mindenfelé a tevékeny és lelkes hazaszeretetnek tűzhelyeivé váltak. És ezeken a tűzhelyeken a láng soha ki nem aludt, mert még a legvészesebb időkben is, a rend szelleme fiaiban nemcsak őrizte azt, hanem élesztette, nevelte is. Ezt teszi ma is, talán féltőbb gonddal, mint valaha. És méltán! Hiszen az ország fővárosából jövő hírek arról szólnak, bogy a nemzetköziség réme immár a középiskolába is belopta magát. Ezért résen álltunk és hirdettük minden időknél hango­sabban: „Minden erény önáldozattal jár, feláldozásával pillanatnyi ké­nyünknek, megtagadásával önhasznunknak s nem ritkán hajlandósá­gunk vagy gyűlölségünk élném ításával: azonban minden áldozat ki­csiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van. Mindent, ami élted folyta alatt arcod izzadásában gyűjtöttél; mindent, amit lán­goló szerelemmel fűztél magadhoz, javaidat, kincseidet, házadnépét és saját éltedet naponként, és pillantatonként érette fel kell szentelned."' Vajha fogékony lelkekre találna Kölcseynk buzdítása minden tanítvá­nyunkban, és e falak között lobogó, áldozatos honszeretetnek őrtüzei

Next

/
Thumbnails
Contents