Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1931

30 A vagyon sem tudja az utódok sorsát biztosítani. Az utolsó két évtized eseményei mintha csak döbbenetes figyelmeztetések akartak volna lenni az erről már-már megfeledkező emberiség számára, hogy a vagyon hatalmát és jelentőségét túlbecsülni nem szabad. Mert a vagyon még a legértékesebb tulajdonos kezében is máról-holnapra semmivé lehet, megfelelő értelmi és erkölcsi erők nélkül pedig semmiképen nem tudja a tulajdonos végzetét feltartóztatni. Saját gyermekeink szempontjából is azt kell tehát várnunk az iskolától, hogy testileg, értelmileg és erkölcsileg erős munkásokká tegye őket, mert e nélkül egész jövőjük futóhomokon épül s bármelyik percben összeomolhat. Az iskola munkáját az ő szempontjukból is csak ezen az alapon lehet helyesen értékelni és bizony nem a szerint, hogy könynyen vagy nehezen ad-e jó bizonyítványt. Az az iskola, amely igazságtalanul elnéző a gyermekekkel szemben, hu kienné válik magasztos hivatásához. S e mellett bűnt követ el magával nz illető gyermekkel szemben is. Mennyi keserűség, mennyi szenvedés s a legtöbb esetben milyen szomorú bukás vár az életben arra a szerencsétlen gyermekre, kit a szülei ház esztelen szeretete elkényeztetett. S mennyire fokozódnék az ilyen gyermek tragédiája, ha a szülei ház elkényeztetéséhez még az iskola is hozzá adná a magáét. Az élet nem ismerhet elkényeztetést. Az a nemzet, mely egyeseket vagy társadalmi osztályokat elkényeztet, önmaga sírját ássa meg, éppen úgy, mint az elkényeztetett nemzet is, mely a sors kegyéből nem a saját egyéni értékének megfelelő helyzetet élvez, az elkényeztetettek közös sorsára jut. Az iskolában, mint az erkölcsi értékek szent templomában, a legerősebben kell érvényesülni annak az álláspontnak, hogy az értékelésnek csak egy, kivételt nem ismerő mérője lehet: az illető egyéni képessége és egyéni tulajdonságai. Ennek az értékelési szempontnak még fokozottabb mértékben kell érvényesülni az ú. n. vezető társadalmi osztályok gyermekeivel szemben. Ez az egyéni érdeken messze felülemelkedő egyetemes nemzeti érdek. A vezetésre nincs öröklött joga egy társadalmi osztálynak sem. Az az osztály hivatott a vezetésre, mely a maga szellemi és erkölcsi tulajdonságainál fogva leginkább tudja a közügyeket az összesség javára intézni. A vezető társadalmi osztálynak minden egyes gencrációlnin külön kell dokumentálni a maga hivatottságát. S ha egyszer szel lemi cs erkölcsi tulajdonságai nem képesítik a vezetésre, nincs az az erő, mely ezt a pozíciót számára tartósan biztosíthatná. A vezető osztályok értelmi és erkölcsi hanyatlása rendszerint előkészítője a nagytársadalmi megrázkódtatásoknak, melyeknek nemcsak a vezető osztályok esnek áldozatul, hanem amelyek szükségképen visszavetik magát a nemzetet is a fejlődés és boldogulás útján. Az iskolától függ, hogy a vezető osztályok vezetői hivatottságukat