Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1931

19 Ugyanilyen centrális jelentőségű volt a középkorban a Scholastika gondolatvilága, az újkor elején a fölfedezések és így tovább. Ha ennek a centrális műveltségtartalomnak a kérdését a modern korra vonatkozólag is feltesszük, akkor egy speciális nehézséggel állunk szemben. Ma kétféle műveltség-típus van elterjedve: a literary gentleman és a mérnök-típus megjelöléssel lehetne a kettőt elég találóan jellemezni. Vagy ha azokat a tudományos irányzatokat akarjuk kiemelni, amelyek a két típus érdeklődési körének centrumában állnak, szellemtudományos és exakt tudományos típusról beszélhetünk. Lényegében erre a kettőségre megy vissza, hogy a régi egyetemek egységes filozófiai fakultása, a facultas artium, újabban majdnem mindenütt bölcsészet-, nyelv- és történettudományi és matematika-természettudományi karokra oszlott. A középiskola vajúdó problémája, a klasszikus és reális típusok elkülönülése, a kétféle irányzat igényeinek a tantervekben és az óraszámokban való ingadozó érvényesülése is végső elemzésben a modern szellemnek erre a kettőségére vezethető vissza. Hogy az exakt gondolkodás világszemlélete ma legalább a művelt emberiség egy jó nagy részénél nemcsak jelentős darabja, hanem reprezentáló mozzanata a műveltségnek, azt ma már meg lehet állapítani. Bizonyos, hogy a természet megismerése és megértése az exakt kutatási módszer uralomra jutása óta gigantikus lépésekkel jutott előre: a modern természettudomány programmjának jó részét be is tudta váltam. Ezért érthető az a bizalom, amelyet fel tudott kelteni maga iránt és érthető, hogy azok a spekulatív igények, amelyeket régebbi korok támasztottak a természetkutatással szemben, ma már megszünteknek tekinthetők. Ennek a bizalomnak a megnyilvánulása az is, hogy az exakt módszer olyan teriiletek feldolgozására is vállalkozott, amelyek neki egyáltalán nem sajátos területei. Az exakt kutatás Sturin und Drangperiódusából való például Leibnitznek egy röpirata, amelyben „more geometrico" Lengyelország fogalmi meghatározásából és néhány általános axiómából kiindulva vezeti le, hogy a lengyeleknek a hesseni nagyhercegséggel kell szövetségre lépniök, hogy országukat felvirágoztassák. Ugyancsak ezek közé a romantikus próbálkozások közé kell ma már sorolnunk a tizennyolcadik és tizenkilencedik század divatos materializmusát. De la Mettrie L'homme machine (1747) és Hollnich álnév alatt megjelent Systeme de la nature ou des lois du monde physique et du monde moral (1770) című munkái jellemzik ennek az irányzatnak a programmját, amelyet ebben a korban még szakemberek is komolyan vettek, a tizenkilencedik századbeli epigonok írásai azonban már csak azok előtt az enfant terrible szerepében tetszelgő nyárspolgárok előtt találtak hitelre, akiknek karikatúráját Flaubert rajztolta meg M. Homais alakjában. Nem ezekre a jelenségekre gondolunk, amikor megállapítjuk, hogy az exakt kutatási módszer neki közvetlenül alá nem vethető területeken is igen termékenyen hatolt, amikor a tények tisz-