Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1930

13 Mindenesetre úgy kell közösségre nevelni, hogy a közösség végezzen munkát a közösségért: az iskoláért vagy egy nagyobb közösségért, amelyben élnek: községért, hazáért. Ennek pedig rendkívül sok lehetősége nyílik a nevelő találékonysága szerint. Azok, akik a közösségre való nevelést hangsúlyozzák, rendesen elítélik a „régi" iskola jegyadását, osztályozását. Azt mondják, hogy ez egyoldalúan az egyéni ambíciót fűti, az önző versenynek a szellemét kelti fel, nemkülönben a gyengébbek szégyenét és a bukástól való rettegését idézi elő. Mindebben van igazság, de nem olyan mértékben és nem olyan természettel, hogy az iskolai osztályozás erkölcsi alapjait megingatná. Kétségkívül az önző versengés és a közös munkába való szabad és lelkes beilleszkedés között különbség van. Továbbá nem mondható ideálisnak, hogy egyesek mint gyengék vagy mint „bukottak" szégyeljék magukat. Csakhogy a klasszifikációval nem jár szükségképen együtt az „önző" versengés szelleme, legalábbis a pedagógus leválaszthatja onnan. Ha valaki ambícióval törekszik egyéni értékeit érvényesíteni, akkor még megvan a lehetősége annak, hogy a nevelő rászoktassa arra, hogy öntudatosan beleilleszkedjék a közösség munkájába s annak céljaiért áldozatokat hozzon. Az a meggyőződés, hogy akitől több telik, az a közösségnek többel is tartozik, ambícióval tölti el az erősebbeket, a gyengébbeket pedig megnyugvással. Elvégre minden közösségben szükséges, hogy legyenek kiemelkedők, kiválóak, akikre a közösség feltekinthet, ez mind a tehetségesebb, mind pedig a gyengébb részéről természetes igény. Ami pedig a bukást illeti, illetőleg az ezzel kapcsolatos szégyent és elkeseredést, ez meglehetősen elkerülhető, ha a gyengébbek külön oktatásban részesülnek a rendes órákon kívül a tanártól vagy esetleg tanulótársaiktól. Nagyobbfokú gyengeség esetén pedig idejében átkerül képességeinek megfelelőbb más iskolába. Így nyer kiegészülést a gyermeknek általában való és egyéni megismerése és megértése a gyermeknek mint társadalmi lénynek a megismerésében és megértésében. Amint látható, a modern pegagógiai törekvések egyedül helyes alapja a gyermek megértése lehet. Ez a megértés azonban nincsen mereven bizonyos iskolatípushoz kötve, mintha az „új" iskolában kizárt volna a megnemértett gyermek, viszont a nem új iskolák pedig ilyenekkel volnának benépesítve. A gyermek megértése a pedagógiai tanultságon kívül bizonyos született intuíciótól és közvetlen, meleg szeretettől függ, amelyet a növendék és a nevelő egymás iránt érez. Ahol ez megvan, az új iskola, jó iskola, ahol pedig ez hiányzik, az régi iskola, rossz iskola.