Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1929

8 nyéktől. Ennek okát ne csak a tanulókban keressük, akik ösztönösen a látszólag könnyebb életmódot ígérő u. n. úri pályák felé törekszenek, anélkül, hogy vállalni akarnák az odavezető fáradalmakat is. Nem ritkán a szülők azok, akik gyermekeiknek minden áron való taníttatásával nemcsak az iskolának tesznek igen rossz szolgálatokat, hanem önmaguknak is, de legfőképen gyermekeiknek. Hogy meg van verve az az iskola, melyben elhatalmasodott a tehetségtelen és tanulni nem akaró elem, ezt különösebben bizonyítgatni felesleges, hiszen az ilyen iskola célját sem a nevelésben, sem a tanításban el nem érheti, sőt a jobb sorsra érdemes törekvő tanulók haladását sem biztosíthatja. De a szülőknek jól felfogott érdeke is tiltakozik gyermekeikkel szemben alkalmazott ezen erőszak ellen. Anyagi erőiket évekre szólólag lekötik, anélkül, hogy gyermekük jövőjét biztosítottnak láthatnák, még ha éveken keresztül tartó kilincselésekkel, különböző befolyások érvényesítésével, avagy erkölcsileg egészen lehetetlen eszközök igénybevételével ki is erőszakolták azt az érettségi bizonyítványt. És hányszor történik ez úgy, hogy az egész család otthon nélkülöz, hogy az apa erőinek végső megfeszítésével verejtékezi ki azt a taníttatási költséget olyan fiának, akinek nem is kell a tanulás. Forrása mindennek vagy a gyermeknek helytelen szeretete, vagy a család becsületének rossz és eltévesztett utakon való keresése. Szeretjük-e gyermekünket igazán, ha van szívünk ahhoz, hogy éveken keresztül lássuk kínlódni olyan tanulmányokkal, melyek meghaladják képességeit és amelyekhez nincs is kedve ? Nem vádol-e lelkiismeretünk, amikor látjuk azokat az éjszakákba nyúló testi-lelki gyötrődéseket, melyek elmaradhatatlan kísérői a kötelességtudó, de tehetségtelen diák erőfeszítéseinek ? Vagy nem érzünk felelősséget azokért a lassú, de annál végzetesebb jellembeli elváltozásokért, amelyek nyomon követik gyermekünknek napról-napra elkövetett kötelességmulasztásait? És végül gondoskodtunk-e igazán gyermekünk jövőjéről, amikor olyan pályára kényszerítettük, amelyre való puszta előkészület is meghaladta képességeit? Lehet, hogy protekcióval álláshoz is juttatjuk, de leheletlen, hogy eszünkbe ne jussanak azok az erkölcsi összeomlások, melyek épen azért következnek be, mert az emberek magasabb állásokba jutnak, mint aminőkre képességeik alkalmasakká tennék őket. Végül nem hihető az sem, hogy lelkiismeretünk némán tűrné el a közösség ellen elkövetett azon bűnünket, melyet akkor követünk el, amikor kedvezőbb körülményeinknél fogva érdemtelen fiunknak álláshoz való juttatásával az érdemesebbek boldogulását megnehezítjük. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy ezen erőszakosságok egész sorát megköveteli tőlünk a család becsülete. Nincs az a család, amelynek derék iparos vagy kereskedőfiát szégyelnie kellene, ellenben valóban szégyene a családnak az olyan fiú, aki méltatlan eszközökkel szerzett állásának nem tud megfelelni. Gondoljunk arra, hogy a magyar társadalomnak józanul gondolkozó rétegei már régen nem kötik az ember úri