Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1928

7 szorgalomról tanúskodik, és megfelelő eredményt is ért. Az eredményesebb oktatás mindenesetre elsősorban azon felsőbb intézkedéseknek tudható be, amelyek immár több éven át nagy tervszerűséggel igyekszenek a magyar tanügynek a háborús és forradalmi évek válságaiból való kive­zetésére. Ha az eredmény még sem olyan, mint aminőt sokan szeretnének látni, ennek okát keressük abban, hogy a ma tanulóifjúságának testi és lelki alkata egyaránt a háborús vagy a forradalmi évek adottsága. Ezen pedig az iskola nem segíthet. Egyébként a túlterhelés ellen is történtek üdvös intézkedések, bár a legújabban megállapított görög nyelvi és mennyi­ségtani anyag a gimnázium V. osztályú ifjúságát derekas munka elé állította. 8- Tanulmányi versenyek. Az országos tanulmányi versenyre az idén nem küldhettük el fiainkat, mert érettségi vizsgálatuk június 1-vel már kezdetét vetle. Pesti útjuk pedig elvett volna tanulásukból 2—27« napot. De a DMKE. által rendezett kerületi tanulmányi versenyen részlveltek, és elért sikerükkel az intézetnek becsületére váltak. Orlutay Gyula a magyar, Reitzer Béla a latin irodalmi versenyen lett az első, Detrich Barna pedig dicséretben részesült a mennyiségtanból. A természetrajzi versenyen is a mi tanítványunknak, Vas Tibornak a dolgozata volt a legjobb, de mert szerzője magántanuló volt, a díjat nem kaphatta meg, hanem versenyen kívül dicséretben részesítették. 9- Tanulmányi kirándulások. Ifjúságunk a tanév folyamán a követ­kező kirándulásokon vett részt. Intézetünk összes tanulói a VIII. osztály összefoglaló vizsgálatai előtt, május 8-án a tanári kar kíséretében a Szeged—városi gazdasági vasúton Várostanyára rándult ki. A II. B) osztály május 25, 26. és 27-én Kovács László osztályfőnök és Benke Imre vezetésével osztálykiránduláson vett részt, amelynek végső célja Márianosztra volt. A fiúk, akiknek legnagyobb része még nem volt Szeged határén túl, nagy figyelemmel nézték meg Budapest nevezetessé­geit, majd elvonultak a gyönyörű völgyben fekvő Márianosztrára. A Ság— hegyi kőbánya hatalmas, meredek sziklafala, a tavaszi pompában viruló erdők és a vulkanikus hegycsúcsok felejthetetlen emlékekkel gazdagították az alföldi fiúk lelkivilágát. A VI. A) és VI. B) osztály tanuló május 14-én Kanszky Márton dr. veze­tésével a Világítási Vállalat gázgyártó és elektromos üzemét szemlélték meg. A IV. B) és VI. A) osztály növendékei május 31-én Kanszky Márton dr. és Benke Imre kíséretében a kender nagyipari feldolgozását tanulmánvozták a „Bakai" kenderfonógyárban. Nagyobbszabású volt az Aggtelekre rendezett tanulmányút, amelyen Kanszky Márton dr. vezetésévei Koczun Jakab kíséretében intézetünk 32 nö­vendéke vett részt. A mult évben Pécs Siklós vidékére rendezett autóbusz-ki­rándulás előnyeit kitapasztalva, erről a közel 800 km-es autóbusszal megtett útról a vezető tanár a következőkben ad számot. Az indulás előtti szülői megbeszélésen a résztvevők a kirándulás útvonalának nevezetességeit

Next

/
Thumbnails
Contents