Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1927

23 hiszen a háború sem egyéb lényegében és valójában, mint drasztikus eszköz egy jobb, igazságosabb, az emberiség magasabb érdekeinek megfelelő élet, egyszóval a béke kivívására. Meghozta-e a békét a 4 éves világháborút bezáró békék sorozata? Egész nyugodtan felelhetjük rá, hogy nem. Haladást jelent-e az 1914 előtti európai konstellációk igazságosabb és megfelelőbb elrendezése tekintetében? Arányban áll-e a rengeteg vér- és pénzáldozattal úgy értve, hogy a győztes országok vezetése alatt zavartalanabbul indul meg az emberiség anyagi és szellemi előrehaladását jelentő munka, amelyből a legyőzötteket sem szabad kizárni, mert ez egy volna az'emberi voltuk megtagadásával? Nem! A háború a béke után is folyik tovább, ha nem is a véres mérkőzések által, de talán sokkal kegyetlenebb fegyverekkel, már nem az ellenség katonai ereje és felkészültsége ellen, hanem a legyőzött és lefegyverzett népek élete és élniakarása ellen. Az egyes ember eldobhatja magától az élete

1, ha elviselhetetlennek látja, de a népeknek, nemzeteknek élni kell, még akkor is, ha az életük nem egyéb, mint borzalmas küzdelem a lehetetlen életfeltételekkel, amelyek során a tudatlan, a mai bonyolult közgazdasági viszonyok ezer és ezer szállal összefűzött tömkelegében eligazodni nem tudó tömegek lelkében a vagyonos és az intelligens osztályok ellen halmozódik fel az elkeseredés, majd a gyűlölet s a polgárháborúk réme kisérti állandóan a legyőzötteket. Ez a béke tehát az emberiség konszolidációját, amely csak az ellentétes érdekek kölcsönös kiegyenlítésével alakítható ki — hisz a háborúknak sem lehet más, nyiltan bevallott célja, mint valamely kirívó igazságtalanságnak a végső eszközzel való megváltoztatása —, elő nem mozdította ; a győzelem, a fegyver jogán köttetett, jobban mondva kényszeríttetett a fegyveres mérkőzésben alulmaradt központi hatalmakra. Amint ma már még a győztes államok józanul gondolkodó polgárai előtt is bizonyos, hogy Németország azt a hadisarcot, amelyet a békeszerződés alapján a jóvátételi bizottság reája kivetett, soha megfizetni birni nem fogja, épúgy nyilvánvalóvá lesz lassanként mindenki előtt, hogy a békeszerződések határozatai, úgy a gazdaságiak, mint a politikaiak és területiek, elhibázottak, kivihetetlenek; amelyek keresztülvitettek és élelbeléptettettek is, oly absurd állapotokat teremteltek, hogy azok megváltoztatása nem sokára époly érdeke lesz a győzőnek, mint a legyőzöttnek. Mivel a kritika s az ellenvélemények meghallgatásának teljes kizárásával, az „audiatur et altera pars" elvének absolut megtagadásával készült, a háború előtti Európának egyetlenegy olyan kérdését meg nem oldotta, amelyek megmérgezték a nemzetek kölcsönös jóviszonyát s előidézték a háború legközvetlenebb okát, a minden mértéket felülmúló fegyverkezést; amilyenek a nemzetiségi kérdés szabályozása, a Balkánproblémának és az osztrák császárságban élő népek államviszonyainak rendezése, a tengerek szabadsága, a fegyverkezés csökken-