Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1927

5 begyógyulni soha. Történelmünk minden sora bizonyítja, hogy a sors nem kényeztetett el bennünket. Megeshetik, hogy nemcsak a mostani generáció fogja hordani a magyar Golgotha rögös és verejtékes útján a Trianonban ácsolt súlyos keresztet, hanem az utánunk jövő generációk is. De ezek sem fogják az elszakított részeket egyébnek tekinteni, mint börtönnek, amelyből sanyargatott testvéreink jajszaván kivül csak a rombolás és pusztítás zaja hallatszik hozzánk. A megszállók barbár kézzel rombolják, pusztítják és irtják mindazt, ami a régi, jogos tulajdonosra emlékeztet s amit a magyar nemzet ezer esztendő kegyetlen, Európát s a keresztény kulturát védelmező harcai között megmenteni s a nehéz idők elmúlása után verejtékes munkával anyagi és szellemi téren alkotni tudott. Az utódok előtt szent lesz az apák fájdalma, sérelme és szenvedése s az anyák könnye! A saját sérelmeiket elfeledhetik, de az elődökét soha! A haza épségéről, csonkítatlan területéhez való legszentebb jogáról egy nemzet sem mondhat le, mert nincs is joga a lemondáshoz. Nem fogja megtenni a magyar sem! Hazáját szerető magyar ember Magyarország történelmi határairól le nem mondhat. A reményt, hogy hazánk területe újból egy, osztatlan és csonkítatlan lesz s elszakított testvéreinket újból szivünkre ölelhetjük, soha fel nem adhatjuk, mert ha ezt megtennők, nemzetünk jövőjéről mondanánk le. De ezzel kapcsolatban parancsolólag nyomul egy másik kérdés is előtérbe, feleletet vár és követel, komoly, kielégítő feleletet, amely abc-je legyen a munkás, tevékeny hazaszeretetnek, útmutatója a kételkedőnek, bátorítója a csüggedőnek, világító fáklya a tudatlannak. Mit kell tennünk, hogy az integer Magyarország helyreállítását zajtalan, csendes, de céltudatos társadalmi munkával előkészítsük, azaz az ehhez feltétlenül szükséges nagy erkölcsi és szellemi erőket megteremtsük, kifejtsük és elraktározzuk? Hogyan kell dolgoznunk nem ötletszerűen, hanem hajszálnyi pontossággal megállapított programm szerint, nem üres frázisokkal, hangzatos szólamokkal gyűlésekkel? Melyik az az út, amelyen haladnunk kell, hogy el ne tévedjünk, hanem biztos eredményeket érjünk el, amelyeket nem befolyásolhatnak a körülmények, az entente-bizottságok, a külpolitikai helyzet, avagy szegénységünk? Melyek azok a szellemi értékek, amelyek el nem veszhetnek, amelyeket tőlünk el nem vehetnek s amelyek csalhatatlanul, szinte mathematikai pontossággal meghozzák gyümölcseiket? A középiskolák és egyetemek falai közt sokszor a legsivárabb viszonyok közt éhezve és fázva dolgozó ifjúság lelkében lobogó lánggal ég a csonkítatlan haza eszméjének szent tüze ; minden pillanatban készek fegyvert ragadni, küzdeni s ha kell, meghalni a haza egységéért; élemedett, őszbe borult férfiak: a kassai veressipkásoknak, a FelsőTiszavidék kurucainak utódai, ma számkivetett menekültek, az elűzött, a hontalanná tett székelyek, a délvidéki németek, a hűséges szepesiek szeméből az elszánt akarat és a kemény elhatározás acélos fénye tükröződik, mintha csak azt mondanák: Én is ott akarok lenni fegyverrel