Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1927
IX. Ifjúsági egyesületek. A Mária-Kongregáció ezévi működését is a Kegyestanílórend szent alapítójának, Kai. Szent Józsefnek égi pártfogásáért való buzgó esedezésével kezdte meg Kolla János kegyesr. tanár vezetésével. Mindjárt az év elején megalakult az új tisztikar. Az idei prefektus Reisz Miksa VIII. oszt. tanuló volt. Majd megtörtént az új tagok jelölése, akiknek a felvételét főpásztorunk Glattfelder Gyula dr. püspök úr végezte dec. 8-án, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának az ünnepén. Célunk volt, hogy a Kongregáció tagjaiban a szentségek gyakori vételével a kegyelmi életet, megfelelő ájtatosságok segítségével pedig intenzivebbé tegyük a boldogságos Szűznek a kultuszát. De ezzel nem elégedtünk meg, hanem 'arra is törekedtünk, hogy a Kongreganistákban tántoríthatatlanná erősödjék a katolikus meggyőződés. Ehhez képest kettős irányú volt a kongregáció tevékenysége: ájtatosságokat és gyűléseket tartott. Az utóbbiak fölbecsülhetetlen szolgálatot tettek ifjú Mária-leventéink előadásbeli készségének fejlesztésére is. Március 25-én Kai. Szent József tiszteletére ünnepi gyűlést tartottunk. Itt meg kell emlékezni Főpásztorunkról is, aki áldozatkészségével gyarapította a könyvtárunkat és dr. Csiky Jenőnérői, aki szintén nagylelkű adományával hozzájárult a könyvtáiunk gyarapításához. Azonfelül az intézet igazgatója melegen érdeklődött a Kongregáció ügye iránt és szintén megtelt mindent, hogy gyermekeink megfelelő lelkikönyvekhez hozzájussanak. Ez a nagy megértés tette lehetővé a 120 kötet könyvnek a beszerzését, amelynek ára körülbelül 400 pengő. Rajtatok a sor ifjú kongreganisták, hogy minél többet merítsetek a nagyértékű szellemi kincstárból lelkiéletetek és hitetek mélyítésére. A tagok száma 61 volt. A Hitterjesztés Egyesülete. Vezetője : Révai József dr- Az egyesület 1927. szept- 25-én alakult meg. Tagjainak száma 282. Az egyesület az idén propaganda és önképző szakosztályának kiegészítésére kifejlesztette harmadik szervnek a hilbuzgalmi szakosztályt és így teljesen kifejlődöttnek tekinthető. A fiúk munkakedve ezekben a szakosztályokban talált megfelelő munkateret, főképen az alsóosztálybelieké, akik a bélyegek, sztaniol, narancshéj és egyéb apróságok gyűjtésében egymással nemes versenyre keltek. Az egyesület működését a következő adatok jellemzik : a) Propaganda-osztály. Irányítója Szkicsák Kálmán V. a) oszt. tan., mint főgyűjlő. A gyűjtést és a missziós folyóiratok terjesztését az egyes osztályokban egy gyűjtő végezte. A missziós nyomtatványok közül legnagyobb kelendőségnek a Szt. Mihály naptár örvend, mely 125 példányban került a terjesztők útján a katholikus családok kezébe. A „Kalholikus Missziók" c havilap csak 18 példányban voit elhelyezhető.