Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1926

29 szülői ház részéről a fiúnak irreálisan kedve/ő színben való feltüntetése ; ez nem lehet a gyökeres megoldás módja s a tanár munkáját megnehe­zíti. Tartalmatlanoknak bizonyultak közvetlenül a konferenciák előtt való tömeges érdeklődések is. Ilyenkor ugyanis a mellett, hogy az alaposabb megbeszélésre úgysem telik az időből, az érdeklődés tárgya rendesen a rovás vagy intés, illetően a félévi vagy évvégi osztályzat. Az év folyamán nyolc ízben tartottunk szülői konferenciát. Ezeken azzal kapcsolatban, hogy az igazgató az egész intézetet átfogóan, az osztályfőnökök pedig osztályuk keretén belül, elméleti, de inkább gyakor­lati módon neveléstani kérdéseket beszéltek meg, a szülők figyelme sok egyéb gondjuk mellett is ráirányulhatott a nevelés problémáira, azzal a tudattal, hogy a szülőnek is pedagógusnak, gyermekei jó pedagógusának kell lennie. 8- Tanulmányi állapot. Iskolánkban az oktatás az I— III, osztályban az 1924. évi középiskolai reformból kifolyóan már az új, a többiben pedig a régi Tanterv szerint történt. A görög nyelv helyett választott görögpótló irodalom és rajz már csak a VIII. osztályban volt meg, az V—VII. osztályban kizáróan a görög nyelv szerepelt. A részletekbe menő módszertani eljárás a módszeres gyűléseken megállapított elvek szerint történt. Amikor a tanári testületnek arról a törekvéséről számolunk be, amely a tanulmányi állapotnak a békebeli színvonalra emelését célozta s örömmel állapítjuk meg az ezzel járó eredményt, nem hallgathatjuk el a törekvésünkkel járó nehézségeket sem, amelyek a béke éveiben nem igen lehettek ismeretesek. Tapasztalnunk kellett, hogy legalább részben, az iskolai konszolidáció folyamatát élő, vagy, a jobbik esetben, már átélt tanulókkal van dolgunk, akikben még mindig nagy gonddal kell szilárdítani a békeéveknek a közelmúltban meglazult gyökerű erényeit : a kötelességteljesítést, a komoly munkával járó jóleső érzelmeket, az erős akaratot. Fokozottabb gonddal kellett őrködni, hogy tudattartalmuk­ban ne a kötelességteljesítést hátráltató élmények uralkodjanak s hogy sokoldalú érdeklődésük bármely irányban szenvedéllyé ne fajuhon. Több tanuló memóriája bizonyos irányban, autótípusok, sportesemények, arány­számok reprodukálásában a legnagyobb készséget tanúsította, míg nagy­jaink nevének, mathematikai képleteknek íölidézésében csődött mondott. A szorosabb értelemben vett iskolai oktatáson kívül több alkalom szolgált szemléletkörének a bővítésére és ismeretanyagának mélyítésére. Az egyetem Földrajzi Intézete havonkint kötelező filmelőadásokat rende­zett. A tanulók irodalmi és esztétikai nevelésének kiegészítését célozták a szegedi városi színházban helenkirit, majd kélhetenkint rendezett ifjú­sági előadások és a hat filharmonikus hangverseny. Általában tanulóink figyelmét felhívtuk az intézeten kívül folyó más kulturális életműködé­sekre is. Gondunk volt az olvasmányi anyag megválasztására és a he-

Next

/
Thumbnails
Contents