Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1926

21 sírtál minden gyászunkban- Nekünk és velünk éltél; s amint kisdiák korunkban megszoktuk, hogy bajainkat a Te szobádban panaszoljuk el, úgy felkerestük a férfikor panaszaival is szerzetesi hajlékodat, honnan mindig egy biztosan segítő támasz érzésével távoztunk. A Te nagy, meleg szívedben mindig volt számunkra hely, a Te ezreket átölelő szereteted mindig megtalálta a lelkűnkhöz az utat s öszszeforrasztott bennünket egy nagy családdá, melynek feje Te voltál S a hatalmas Isten most megfosztotta ezt a mi családunkat a szerelő apától, elvette a testvérektől a legjobb testvért. Mikor alig néhány hónappal ezelőtt eltávoztál tőlünk, hogy a bennünket szeretésben, az értünk-aggódásban felőrlött idegeidet megpihentesd — ezt is csak azért, hogy megerősödve tovább folytathasd szeretetrobotodat — könnyezve búcsúztunk Tőled egy boldog viszontlátás reményében. Uj, szép ideáid vártak még megvalósulásra, úgy érezted, hogy még nem alkottál eleget értünk s Te voltál az, aki a könnyezve búcsúzókat visszajöttöddel vigasztaltad. S ime — most visszajöttél; de Te, aki mindig megtartottad Ígéreteidet, nem úgy jöttél vissza, amint Ígérted. A mors imperátor kegyetlen csontos kezével összeszorította szivedet s megakadályozott abban, hogy terveidet megvalósítsd, hogy újra jóságos kezeidbe vegyed a szeretetedet szomjuzó ifjúság nevelését. De ők, a mostani fiúk, vigasztalást fognak találni a Kalazanti szent József kegyes atyáinál, akik távozásod után is a Te szellemedet fogják rájuk árasztani, — hanem hol keressük mi, a Te öreg fiaid vigasztalásunkat? Ki fog bennnnket kárpótolni azért a mérhetetlen veszteségért, melyet elvesztésed jelent? — Öreg fiaidnak patakzó könnye adja meg a néma választ kérdésemre, hogy a mi gyászunkra nincs vigasztalás. Még néhány nap s a Megváltó születésének, a szeretetnek ünnepét hirdető karácsonyfák gyertyáinak fényében örömtől izgatott szívvel fog rajzani sok-sok kis diák fiú. De itt a Te városodban és szerte a trianonelőtti Magyarországon, sőt ennek határain túl is sok száz öreg Preloggdiák nem fogja énekelni tudni a „Mennyből az angyal" örökszép melódiáját. Nem fogja énekelni tudni, mert a könnyek elfojtják a hangját, hiszen arra kell gondolnia mindegyiknek, hogy az, akitől ezt a dalt tanúlta, nincs többé ; annak a szívnek a verése, mely a karácsonyi szeretetet az ő lelkébe oltotta, örökre megállt. Mikor most a karácsonyfa ágaiból font koszorút a Te osztályod nevében koporsódra teszem, a fájdalmas búcsúzás rettentő érzésében osztozik velem volt tanítványaid százainak szíve. Nyugodj békén a fiaid szeretetéből vetett örök ágyadon 1 József apánk, Isten Veled!" A három gyászbeszéd elhangzása után Rassovszky Gyula vezetésével a gimn. énnekkara egy gyászéneket énekelt, azután pedig cser-