Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1926

5 hetetlen katasztrófát. A szomszédok részvétlenül nézik a rettentő összeomlást, mert abban a magáról megfeledkezett ország igazságos bűnhődését látták. A mohácsi vész következményei végzetesek voltak a magyar állami és társadalmi élet minden értékes elemére, berendezésére s a magyar faj fenmaradásának lehetőségét is kérdésessé tették 1 Az ország területe nagy harctérré változott, amelyre a török 200 esztendőn keresztül zúdította 3 világrészben rekrutált iszonyú hadi erejét s ahol a harc soha egy percig sem szünetelt még az u. n. béke éveiben semEnnek eredményeképen Magyarország gazdag, áldott, virágzó, népes és művelt földje sivataggá vált; gyönyörű ősi városaink, királyaink koronázó és temetkező helyei, a vallásnak és tudománynak, az anyagi jólétnek és a szellemi műveltségnek gyúpontjai, romokká lettek. Szeged városának rettentő pusztulása közös sorsa valamenyinek. A magyar nép sorsa az üldözött vadé lett. A tűz, a kard és az éhhalál mattaléka lett, vagy rabszolgaságba hurcolták iszonyú tömegekben. Hiszen az európai Törökország, Ázsia és Afrika rabszolgapiacai annyira tele lettek magyar rabokkal, hogy azok leszorították az árakat. Az egykor virágzó Kánaánban az élők megiregyelték a holtak sorsát. A külföld szemében Magyarország egy nagy temetővé vált s a benne lezajló borzalmak iszonyattal töltötték el Nyugat-Európa népeinek lelkét. Ebben a tényben rejlik a másik nagy tanúság! Nemzetünk ezeket a szörnyű megpróbáltatásokat kibírta. A görbe török kard szörnyű sebeket ütött testén, de ütőerét átmetszeni nem birta. A mohácsi vész után lezajló eseményekben bontakozik ki nemzetünk igaz lelkülete s mi szívdobogva gyönyörködünk azokban a nagyszerű faji tulajdonságokban, amelyeket a jólét verőfényes napjaiban rejtve, kiaknázatlanul hagytak, de most az önfentartás parancsoló ösztöne teljes erejükben kifejlesztett. A magyar föld őstelevényéből egy katona-nemzedék nő fel, amely sárból és földből készített, deszkával és vesszővel falazott végváraiban éhezve, fázva, fizetetlenül és ruházatlanul, még fegyverét és lovát is az ellenségtől szerezve be, a rettentő török haderőt véres csatákban, példátlan erővel, ravaszsággal, fortéllyal, éjjel és nappal szakadatlanul vivott küzdelmekben nemcsak fentartotta, hanem a kitűnően felszerelt janicsárságot, abban az időben Európa legelső katonaságát, a török birodalom kardját, a szó-szoros értelmében kiirtotta úgy, hogy ez a végvárak sáncaiban s a szabad mezőkön szenvedett veszteségeit soha pótolni többé nem tudta. Nincsen a mi nyelvünben elég magasztoló szó, nincs a mi szívünkben elegendő hála, elismerés és kegyelet, amely méltó volna a magyar katonához, akinek a magyar föld megszámlálhatatlan csataterein földbe