Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1925

15 séget, a tekintéiytisztelelet s minden eszközzel az ideális gondolkodás, a komoly és fegyelmezett élet megszerettetésére törekedtünk. Megjegyezzük, hogy a VKM. rendelete értelmében a magaviseleti érdemjegy megállapításánál a tanuló szorgalma, kötelességtudása és akarati fegyelmezettsége is figyelembe jön. Példás magaviseleti érdemjegyet csak az a tanuló kaphat, akinek szorgalma és viselete egyaránt teljesen kifogástalan; tehát rendes és jó viseletű, de bukott tanuló példás viseletű nem lehet. 7. Oktatás. Az előirt tananyagot a III—VIII. osztályban a régi Tan­terv szerint, az I—II. osztályban pedig az 1924. évi Tanterv szerint végeztük; az V VI- osztályban a görög nyelv tanulása mindenkire kötelező volt. Az I. osztályba beírt tanulók előképzettsége a jelen iskolai évben valamivel jobbnak mutatkozott, mint a múlt évben- Nyelvi nehéz­ségek alig vannak, mivel az elszakított területekről csak egy-két idegen anyanyelvű tanuló jelentkezett. Az ellenőrző gyűlések eredményét az osztály főnökök közölték a szülőkkel, szükség esetén beidézték őket, hogy gyermekeik sorsét velők megbeszéljék. Az írásbeli dolgozatokat a szülőkkel aláírattuk, hogy gyermekeik haladáséról, vagy elmaradásáról ezen a téren is tudomást szerezzenek. A tanároktól kiosztott kötelező házi olvasmányok szorgalmas kezelése és azok tartalmi tudásának szigorú megkövetelése az iskolában tanult magyar irodalmi anyag kibővítésére szolgált. A tanári testület tagjai, hogy tanítványaikat még jobban megismerhessék és azoknak más tantárgyakban tanúsított előmenetelét megfigyelhessék, egymás óráit is látogatták; különösen az osztályfőnökök látogatták osztályaikban más tanárok előadásait. 8. Ismeretterjesztő előadások. Az egyetemi Földrajzi Intézet havon­ként kötelező délelőtti filmelőadásokat rendezett a Korzó, — vagy a Belvárosi Mozgószinházban, ahol ifjúságunk számára a kísérő magyará­zatokat dr Kanszky Márton kegyesr. tanár végezte. Előadásra került: Budapest képe, A víz élete és munkája a természetben, Csillagászati és biologiai képek. Nápoly és a tenger állatvilága, Scott délsarki expedíciója, Tompa: Az ibolya álmai és A félkezű koldús c. költeményeinek film­változatai. Ezeket a költeményeket dr. Vincze József tanár értelmezte­Külön előadásban láttak a tanulók képeket Japánról és Afrikáról is. A Szegedi Szent József akció a szegények felsegélyezésére a Belvárosi Mozgószinházban előadatta az oberammergaui passió játékokat; ezen az előadáson ifjúságunk is részt vett­A Szegedvidéki Méhész-Egyesület nagyobbszabású gyümölcsfa-, virág- és méhészkiállítást rendezett. Ezen a kiállításon, mely természetrajzi szempontból igen tanulságos volt, növendékeink közül többen megjelentek s ott felvilágosító előadást hallgattak. Hogy az intézet falain kívül folyó kultúrális életműködést irodalmi tanításunkba beállítsuk, a felső osztály növendékeit elkísértük a Dugonics-

Next

/
Thumbnails
Contents