Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1923

12 megingathatatlan begyökereztetésére különös gondot fordítottunk. Ápolni igyekeztünk az igazi, gyakorlatban megnyilatkozó vallásosságot, mely kerüli a bűnt, megtartja a parancsolatokat és használja a megigazulás eszközeit. Szívünk-lelkünk minden erejével és szent meggyőződésével hirdettük ifjainknak az élő hitben gyökerező tiszta erkölcsi felfogást, az emberszeretetet, a mások javainak megbecsülését és az önfegyelmezést. A képzett elme mellett a vallásos jó szív kialakítása volt főcélunk és arra törekedtünk, hogy a reánk bízott fogékony lelkeket minden káros befo­lyástól távoltartsuk-és nemes tartalommal töltsük meg. Imádsággal kezdtük és fejeztük be az előadásokat, imádság végén elmondtuk a magyar Hiszekegy-et s tanítványainktól megkívántuk az „0 páter parvulorum" kezdetű piarista himnusz tudását. A róm. katholikus tanulók a téli időt kivéve hétköznapokon félnyolc, vasár- és ünnepnapokon nyolc órakor szentmisén jelentek meg a belvárosi plébánia-templomban, akadályoztatás esetén házi kápolnánkban. Vasárnapokon szentmise után három csoportba osztva exhortációt hallgattak, amikor a vallás tanításai­nak fejtegetése kapcsán hitéleti, erkölcsi és társadalmi kötelességeik tel­jesítésére s jövendő hivatásuk megfontolására kaptak buzdítást. A templom­látogatás a teljes piarista tanári testület kíséretében történt, az exhortációkon őrködő tanár volt jelen, a húsvéti szentgyakorlatokon az egész tanári kar részt vett. A róm. kath. tanulók az előírt időben elvégezték a szent gyónást és áldozást, sokan magán buzgóságból gyakrabban gyóntak és áldoztak. Jelen voltak farsang három utolsó napján a szentségimádáson, hamvazó szerdán szentmise alatt hamvazásban részesültek, Űrnapján pedig részt vettek az ünnepi körmenetben. A nem róm. kath. tanulók saját lelkészeiktől nyertek vallási oktatást és mindnyájan tartoztak a saját vallásuk szerint rendezett istentisztelete­ken és beszédeken szigorú ellenőrzés mellett megjelenni. Ezeket az eszközöket használtuk fel, hogy az eszményi élet szép­ségeibe való elmélyedésre növendékeinknek alkalmat nyujtsunk. 2. Hazafias nevelés. Együtt neveltük növendékeinkben nem­zetünk két alaptulajdonságát: a vallásos és hazafias érzést. Ezért hazafias ünnepségeinket (okt. 6., márc. 15.) istentisztelettel kezdtük, melynek végén elénekeltük a Hymnust. Ünnepségek alkalmával hazafias szavalatokkal és beszédekkel igyekeztünk kiegészíteni azt a hazafias nevelést, amelyet az egyes tanárok tantárgyaik keretében kifejtettek; magyar dalokkal és irre­denta költeményekkel emeltük az ifjúság lelkesedését. Tanító és nevelő működésünkben az a főelv irányított bennünket, hogy a tanuló ifjúság lelkébe beoltsuk a tüzes magyar nemzeti érzést, a nemzet jövőjében való fanatikus hitet, a magyar jövő feladatainak meg­érzését és a tettekben megnyilvánuló hazaszeretetet. Megragadtunk min­den alkalmat, hogy az ifjúság lelkébe minél mélyebbre véssük a foko­zottabb szorgalmat és kötelességtudást, mert erős a meggyőződésünk, hogy szegény feldarabolt hazánk összeforrasztása és elszakított véreink

Next

/
Thumbnails
Contents