Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1923
10 ságot lehelt az ifjúságba. És ez a finom lélek karakterizálta őt a hivatalos életen kívül is. Ahol csak megjelent, mindenütt rokonszenvet keltett egyénisége iránt, amely a derűs kedély, a nyugodt világszemlélet és jóindulat vonásait sugározta ki magából. Nagy részvéttel állok meg tehát ravatalánál, mert még sok tennivalója akadt volna e derék tanárnak. De megnyugodva Isten akaratában ... az a legfőbb óhajom, hogy lelke közöttünk éljen továbbra is és emléke úgy tanítványai, mint valamennyiünk előtt áldott maradjon!" Intézetünk ifjúsága nevében Wiedermann Szilveszter VIII. oszt. tanuló, majd a városi női felsőkereskedelmi iskola ifjúsága nevében Kasztner Ibolya IV. éves növendék mondott végső búcsút a „nagyon szigorú, de nagyon jóságos és nagyon igazságos tanárnak." Azután felhangzott az intézeti énekkar gyászéneke, melynek végeztével megindult a gyászmenet a piaristák új sírhelye felé. Ujabb beszentelés után állandó virágesőben hantoltuk el szeretett rendtársunkat. Koszorúk, csokrok, a szeretet, a hála és a mélységes gyász ezernyi virága födi a kicsi halmot, mely alatt egy nemes, becsületes, tiszta magyar piarista szív porladoz. A meleg szeretet könnyeivel öntözzük sírját s haló poraiban is áldjuk emlékét. III. Adatok az intézet történetéhez. A) Az intézet állapota. 1. Tanári testület. A tanári testületben az 1923—24. iskolai évre a következő változások történtek : A magyar kegyes-tanítórend főnöke dr. Erdélyi Józsefet Debreczenbe, dr. Eder Lászlót Tatára, dr. Jagsich Jánost Kecskemétre és dr. Kerkay Józsefet Nagykanizsára helyezte át tanárnak, Niklos Jánost pedig Kecskemétre a főgimnázium igazgatójává nevezte ki. Helyükbe az intézethez rendelte dr. Baltavári Jenőt Privigyéről, Diósi Gézát Nagykanizsáról, Hantos Lőrincet Tatáról, Húber Imrét Kolozsvárról és dr. Schwarz Jánost a budapesti rendi tanárképző intézetből. Sümegi Gyula helyébe, aki szeptember hó 16-án meghalt, a rendfőnök úr Péntek Józsefet helyezte intézetünkhöz Magyaróvárról; működését október 1-én kezdette meg. 2. Az iskolai év megnyitása és lefolyása. A tanári testület az 1923—24. iskolai évre augusztus hó 28-án alakult meg. Ezen