Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1922

VIII. Adatok az intézet történetéhez. A) Az intézet állapota. 1. Tanári testület. A tanári testületben az 1922—23. iskolai évre a következő változás történt: A magyar kegyes-tanítórend főnöke Öveges Józsefet, aki három évig volt intézetünknek buzgó, lelkes és rátermett tanára, a rend tatai főgimnáziumához helyezte át és Boharcsik Pált rendelte helyébe a budapesti Kalazantinumból. A mult évben betöl­tetlenül maradt tanári állásra Erczbrucker Aladár kapott áthelyezést a váci főgimnáziumból. Torma Károly helyébe, aki szeptember 23-án meg­halt. a rendfőnök úr Eder Lászlót helyezte intézetünkhöz a rend tatai főgimnáziumából; működését október hó 23-án kezdette meg. 2. Az iskolai év megnyitása és 1 e f o 1 y á s a. A tanári tes­tület az 1922—23. iskolai évre augusztus hó 27-én alakult meg. Ezen az alakuló gyűlésen az igazgató bemutatta a tantárgyak felosztásának terve­zetét, kijelölte az osztályfőnököket és megállapította a tanárok egyéb munkakörét. Az ifjúság szellemi és erkölcsi érdekeit illető első teendők tüzetes megbeszélés tárgyát alkották. Minthogy a nm. VKM. 104403/V. 920. sz. rendelete értelmében az I. osztályba fellépni óhajtó tanulók felvételi vizsgálatot tartoznak tenni, ezeknek jelentkezése a szünidő alatt augusztus 26-ig bezáróan történt, vizsgálatuk pedig augusztus 28—29. napjain folyt le dr. Szele Róbert ny. tank. kir. főigazgató elnöklete alatt. Összesen felvettünk 146 tanulót. Augusztus hó 29—31. napjain tartottuk meg a magán-, javító- és'külön­bözeti vizsgálatokat, a beírásokat szeptember hó 1., 2. és 4-ik napjain végeztük el s az I. osztályba felvett tanulók nagy száma miatt az I. c. osztályt is megnyitottuk. Az iskolai évet szeptember 5-én ünnepélyes „Veni Sancte"-val nyitottuk meg, utána osztályrendezést végeztünk és megismertettük a fegyelmi szabályokat. Szeptember 6-án megkezdtük a rendes előadásokat. Nagy létszámú ifjúságunk számára is szűknek bizonyult intézetünkben az idei évben is együtt tanítottunk az állami főgimnáziummal, amely körülmény szinte képtelen pedagógiai és didaktikai nehézségek elé állította tanári testületünket. Az igazságos elbánás elvénél fogva heti felváltással tanítottunk egyik héten délelőtt 8-tól l-ig, másik héten 5 tantárgyat délután 2-től 6-ig, kivéve a VII. és VIII. osztályt, amelyekben egész éven át dél­előtt folyt a tanítás. Összevont időben azért kellett tanítanunk, mert a

Next

/
Thumbnails
Contents