Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1921
7 tanulók Pesti Lajos tornatanár vezetése, Vézner Károly és Öveges József kegyesr. tanárok felügyelete mellett. Télen a korcsolyázást űzték, nyáron pedig az úszást gyakorolták vagy a Tiszában, vagy a közfürdők elég tágas uszodáiban. A testgyakorlás céljaira téli helyiség és tágas udvar áll rendelkezésre, ahol sz; hadgyakorlatokban, énekléssel k.isért menetelésekben, szertornázásban, svédtornában és különböző labdajátékokban nagy szorgalommal és dicséretes buzgósággal gyakorolták magukát a tanulók. A testgyakorlás terén elért eredmény bemutatására május hó 28-án Budapesten rendezett országos középiskolai atlétikai -versenyen intézetünkből 16 tanuló vett részt a tornatanár vezetése mellett, Június 17-én pedig .az egész intézet ifjúsága szépen sikerült tornaversennyel zárta le egész évi működését, mely a tornatanár buzgóságát dicséri. 7. Egészségi állapot. A tanulók egészségügye dr. Szlávik Péter iskolaorvos ellenőrzése alatt áll, aki az iskolai év elején hivatalos megvizsgálás után véleményezi az igazgatónak a tanulók felmentését a testgyakorlás, vagy a rajz technikai része alól. Megtartotta a szemvizsgálatot, szembeteg tanulót nem talált. A himlőoltást dr. Gyuritza Sándor ker. orvos végezte el. A tanulók az iskolaorvostól állandóan orvosi tanácsban részesülnek, ha erre szükség van. ő tanítja az egészségtant a VII. osztályban heti 2 órában. Nagy nehézségeket okozott a szellőztetés és a fűtés kérdése. Amikor az állami főgimnázium tanulóinak délelőtti tanítása után a mi tanulóink számára délután 2—6-ig volt a tanítás, mindössze 4 órát használhattunk fel a megfelelő szellőztetésre, tisztogatásra és fűtésre. Ugyanez volt a testvérintézet helyzete a következő héten, amikor a mi növendékeink voltak délelőtt 1 óráig az iskolában. Az alapos tisztogatás és szellőztetés hiánya az ifjúság, egészségét veszélyeztette. Délelőtti tanításkor órák után 10 perc, délután csak 5 percnyi idő volt a szabad mozgásra. Téli időben tanítványaink közül többen vörhcnybetegek voltak, igen sokan elmaradtak meghűlés miatt, majd az influenza fokozódott járványossá közöttük. Délutáni tanításkor téli időben ki voltak téve az iskolai villanyvilágítás szemrontó hatásának, 6 óra után hazament a téli sár-víz és zord idő egészségtelen rombolásának, meleg időben pedig a függönytelen ablakokon át a nap ingerlő és bággyasztó bántalmának. Még szerencse, hogy Szeged város hatósága a francia katonaság által tönkretett ablakokat az ősszel 77 ezer K. költségen beüvegeztette, különben óriási bajok származhattak volna az abnormis tél miatt tanárban és tanulóban egyaránt. A halál az idei iskolaévben háromszor látogatta meg intézetünket. Homo la Rezső, a VI. osztály kiváló szorgalmú, derék jó tanulója, a cserkészcsapat egyik büszkesége, néhány nap alatt a vörhenyjárvány áldozata lett, nemsokára Balogh Miklós IV. B) és Lakatos János I. B) osztályú tanulókat ragadta el a halál társaik sorából. Gyászisten-