Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1921

14 igazgató temetésén jelent meg a tanári testület és az ifjúság. A meg­boldogult meleg szíve vonzalmát és megértő igaz baráti szeretetét állan­dóan éreztette velünk ; emlékét hű kegyelettet őrizzük lelkünkben. 6. Nov. 1-én kegyeletes ünnepélyt rendezett ifjúságunk az elhunyt tanárok sírjánál beszéddel, szavalattal és énekkel. Halottak napján az ifjúság megkoszorúzta Dugonics András sírját hazafias beszéd, szavalat és ének kíséretében. 7. Nov. 5-én, Szent Imre, az ifjúság védőszentje ünnepén, Várhelyi József prelátus úr őméltósága a Szent Rókus templomban ünnepi szent­misét mondott fényes segédlettel a szegedi középiskolák tanulói számára, dr. Tihanyi Béla kegyesr. hittanár szónokolt az ünnep jelentőségéről, utána az egész ifjúság szent áldozáshoz járult. 8. XV. Benedek pápa halála alkalmából február 6-án ünnepélyes gyászistentiszteleten jelent meg az ifjúság, amikor dr. Tihanyi Béla ké­gyesrendi hittanár gyászbeszédet mondott az elhunyt pápáról, aki a nagy világháború alatt meleg szívvel karolta fel a háborús nyomorúsá­goktól földre sújtott lakosság ügyét s állandó kitartással arra törekedett, hogy az egymást pusztító népekben újra elhintse a békében való hitet. Hazánk örökre hálás marad iránta, mert sokszor érezte jótékonyságát és sok milliót kapott a szegények könnyeinek felszárítására. 9. Március 12-én, a szegedi árvíz évfordulóián, a város fogadalmi ünnepén, istentiszteleten vett részt az ifjúság, utána az önképzőkör ünnepséget tartott. 10. A magyar szabadság születésének évfordulóján, március 15-én szentmise után tartott ifjúsági ünnepségen dr. Gregorich Izidor kegyesr. tanár értékes, szép beszédben buzdítva szólt a tanulók szívéhez a nap jelentőségéről. 11. Március 25-én. Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a kegyes­tanítórend Renddé emelésének 300 éves jubileumát ünnepeltük. Az ifjú­ság ünnepélyes szentmisén vett részt, melyet az igazgató mondott a rendtagok segédletével Énekkarunk König Péternek Kai. sz. József tisz­teletére írt Miséjét énekelte. A jubileumról dr. Tihanyi Béla kegyesrendi hittanár szónokolt az ifjúsághoz. 12. Április 1-én vettük a gyászhírt Őfelsége IV. Károly apostoli magyar király haláláról. Az intézet mély gyásza jeléül április 4-én a VKM. rendeletének vétele után gyászszünetet tartott, 5-én pedig, a te­metés napján, előadás előtt gyászistentiszteleten jelent meg az ifjúság. 13. Virágvasárnapján ünnepelte a Szegedi Gyorsírók Egyesülete megalakulásának 20. évfordulóját, melyen Gopcsa László, kultuszminisz­teri tanácsos úr is megjelent. Minthogy a 20 év előtt történt megalakulás összeesett intézetünk Gyorsírókörének negyedszázados jubileumi ünnep­lésével, amely évforduló „a magyar gyorsírás újjáéledésének és hatékony elterjedésének kezdő dátuma 1', az Egyesület meghívására az igazgató és tanárok az ifjúság érdekelt részévei megjelentek az ünnepségen.

Next

/
Thumbnails
Contents