Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1920

Q ;érő, de mégis önfeláldozó, jó erőket akart megnyerni, ha nem a piaristákra k már abban az időben híresek voltak alapos, sok tekintetben uj utakon' ró tanításukról és hazafias, vallásos szellemű, humánus nevelési rendszeikről. És ők engedtek a hívó szónak, 1721 őszén kezdték meg a tanítást yy — a hajlékukhoz méltó — bódéformán összetákolt intézetben az Iskolateában. Küzdve a hely alkalmatlanságával, nem ritkán a megélhetés nehézígeivel is, feleltek meg önfeláldozó munkával kötelességüknek, míg 1793-ban :Iépítette a város az új gimnáziumot, de nem egészen 100 év alatt ez is íüknek bizonyult és 1886-ban — a város bőkezűségéből — egy újabb, reneltetéséhez és híréhez méltó épület vette át a réginek hivatását és hagyoíányait. Ezen dátumok közé sorakoznak 200 esztendő lapjai, melyeket Kalazanius fiai írtak tele lankadatlan, a kötelességtudás és szeretet, Isten- és hazazeretet forrásaiból táplálkozó munkásságukkal. A világ a mozgalmak, törekések, az eszmékért vagy anyagi javakért folytatott küzdelmek nagyságát 3bb-kevesebb joggal az eredményekből szokta megítélni. Ha mi is csak némi ogalmat akarunk alkotni magunknak e két század fontosságáról, arról, hogy nit jelentettek Szeged történetében, ha azt akarjuk, hogy tudatára ébredjünk löbbenetes tartozásunknak a mult iránt, ha azt akarjuk, hogy szívünk melegeb>en, büszkébben dobbanjon meg minden visszaemlékezésnél és felcsillanjon zemünk, ha a jövőbe nézünk, vessünk pár pillantást arra, amit e két szá;adnak köszönhetünk, annak munkájára és eredményeire. De ki lenne oly balga, hogy grammokban számítsa és dyn-ekben fejezze mennyi erőt szöktetett virágba, rügybe a jótékony napsugár és mennyi :sírát érlelt maggá az évek folyamán ? Ki tudná centiméterekben kifejezni a ermészet erőinek felzsendülését egy áldott tavaszi eső után. Ép ily haszonalan és együgyű dolog lenne azt hinni, hogy mérlegre tehetjük századok ninden gyümölcsét. Hiszen oly durva szemünk, oly keveset láttunk meg, csak ízt, amibe belebotlunk, ami mellett lehetetlen elmennünk anélkül, hogy észre íe vegyük; pedig a legszebb drágakövek a föld alatt vannak örökre elrejtve, 3rökre elfeledve. És milyen kevéssé tudjuk méltányolni azt is, amit szabad átnunk. A művésziesen csiszolt gyémántot megcsodáljuk; ugyan ki gondol lyenkor a bányászra, aki küzdve az elemekkel a gonosz emberekkel, keze munkájával kaparta elő a föld mélyéből, ki gondol a gyémánt-köszörűsre, aki egészségét, verejtékét, szeme fényét, köszörülte bele lapjaiba, hogy annál tündöklőbben ragyogjon. Kétszáz év alatt 100 ezernél több gyémántnál is drágább kincset, halhatatlan gyermeki lelket bányásztak elő ez ósdi épületben és csiszoltak átlátszóvá, ragyogóvá, hogy talpig férfiai legyenek Magyarországnak s majdan polgárai a Mennyországnak. Az első célt megvalósították azáltal, hogy közölték velük a tudás kincseit és hazaszeretetre, jellemességre nevelték őket, a másikat biztosították a vallásos oktatással. Mindegyik téren uj utakon jártak, ami; nem csekély titka sikereiknek. Jól. tudták, hogy a sokféle meg nem emésztett tudomány csak zavart okoz és felületességre nevel, a szükségesre fektették tehát a