Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1917

6 de csak szórványosan akadtak ilyen növendékek, kiket erősebb fenyí­tésben kellett részesítenünk. Nem panaszkodhatunk arról, hogy a háború általában eldurvította volna az ifjúságot, sőt növendékeink jórészének adakozási készsége altruisztikus érzésről tanúskodik. 11. Szeged város rendeletére dee. hó 5-én a IV. B) osztályt melegedő- és tanulószobául rendeztük be (reggel 6-tól este 8-ig) olyan tanulók részére, kik világító- és fűtőanyag hiánya miatt otthon nem tanulhattak. Az itt tanuló növendékek száma 40—50 között váltakozott. IV. A fiútanulók létszáma a háború alatt nem csökkent. A leány-magántanulók száma a leánygimnázium felállítása miatt lénye­gesen apadt. Érdekes jelenség, hogy egyre szaporodik azon növen­dékek száma, kik más iskolafajban szerzett képesítésöket gimnáziumi végzettséggé igyekeznek kiegészíteni, hogy felsőbb tanulmányokat vé­gezhessenek, vagy pedig folytatják megszakított tanulmányaikat, hogy az egyéves önkéntességet elnyerhessék. V. Változás az intézet kezelésében levő tőkékben. A kezelésünk alatt álló iskolai alapokat az I—VI. hadíkölcsön­jegyzés alkalmával felhasználtuk. A VII. hadikölesönre a következő alapokból jegyeztünk : A Segélyző-egylet alapjából gyűjtés utján 650 K értékben. A Gyorsírókör alapjából 200 K értékben. Az Önképzőkör alapjából 200 K értékben. 1. Tanári testület. A tanári testületben az 1917/18. évre a követ­kező változás történt: Kövesi Lajos kegyesrendi tanárt a rend kor­mánya Kisszebenbe helyezte házfőnöknek és igazgatónak. Helyébe jött Magony József dr. a rend temesvári főgimnáziumából. Évközben Kolozsvárra helyezte a rend kormánya László -Józsefet. Kövesi Lajos 7 és László Jójísef 5 évig volt intézetünknek buzgó, lelkes, nagyképzett­ségú tanára. A többi változásról „Iskolánk és a háború" e. rovatunk­ban számoltunk be. A tanári testület tagjai: az igazgató, 19 rendes tanár, 2 rendes Összesen 1050 K értékben. A VIII. hadikölesönre : A Segélyző-egylet alapjából A Gyorsírókör alapjából Az Önképzőkör alapjából Az ifj. Marosy Pál-emlékalapítványt 500 K értékben. 200 K értékben. 500 K értékben. 2200 K értékben. Összesen 3400 K értékben. II. A) Az intézet állapota.

Next

/
Thumbnails
Contents