Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1917
Í7 bemutatott „Élő Újság". A közgyűlésen több említésre méltó újítás történt. így teljesen átdolgozták az alapszabályokat, a tisztviselők szélesebb hatáskört nyertek, fölemeltek a tagsági díjat 6 K-ra, a segélyezettektől 2 K kopási díjat szedtek, jutányos áron szerződést kötöttek egy jónevű szegedi könyvkötő céggel és az év végén a segélyző-egyesülettel kapcsolatos ifjúsági könyvkereskedés létesült a tankönyvek jutányos elárusításának közvetítésére, amelyből az egyesület 17% jövedelmet kap. A jelen tanévben a négy felső osztályúak könyveit vásárolták meg, amelyeket a jövő tanév elején fognak eladni. De az egylet ügyei mellett nem feledkezett meg az ifjúság azokról a nagy kötelességekről sem, melyeket a mai nehéz viszonyok közt kétszeresen kell mindenkinek átérezni és azért a VII. hadikölcsönre 650 K-át gyűjtött, hogy megtakarított pénzével szintén részt vegyen a nemzet védelmében. A segélyző-egyesület vagyonát a következő kimutatás tünteti fel : I. Bevétel. 1. Adományok. Szegedi Közúti Villamos Vaspálya R.-T (30 K), Lederer Imre dr. (20 K), Zobay Ferenc II. B) oszt. tan. (10 K), Wiedermann Szilveszter. II. B) oszt. tan. (6 00), Solti Henrik V. A) oszt. tan. (25 K), Fisbein Imre VI. oszt. tan. (5 K), Regdon Károly VIII. oszt. tan. (6 K), Regdon László V. A) oszt. tan. (6 K), igazgatói iroda (32 K), buziási Eisenstädter Róbert bold. Cserép Sándor halálának évfordulóján koszorúmegváltás címén (40 K), talált pénzek (3 K), Obmacht Nándortól gyűjtési maradék (I. B) oszt) (2 K), tanári kar (11484 K), Szentgáliféle „Szibéria" c. mű eladása után (115 K), Gottwald Rezsőné telefonpersely (43 51), N. N. (10 K), buziási Eisenstädter Róbert (20 K), Budinszkyné Pálfy Margit (20 K), Dettre János dr. (20 K), Somogyi Szilveszter űr. (50 K), Wimmer Fülöp (10 K), Back Bernátné (20 K), K'ósa Ernő (50 K), Winkler Sándor dr. ivén (300 K), Marosy Ilonka (10 K), Tóth Antal (5 K), Kender- és Lenipar R.-T. (50 K), Kézműves Bank (50 K), Kószó István dr. (20 K), N. N. (5 K), König Salamon (46'50 K), Orincsák Miklósné (20 K), Vénig Gyula (10 K), Ottovay Károly (10 K), Hungária biztosítási társaság (3 K), Jójárt József VI. oszt. tan. (6 K), „Fakadó rügyek" c. diáklap szerkesztőitől (22 K), „Szegedi diákok" c. lap szerkesztőitől (19'20 K), I. A) osztálytól koszorúgyűjtés felesleg (Lauber Károly halálkor 20 K), Két elveszett könyvért (10 K), Falta Marcell dr. (hadikölcsöükötvény-felesleg 45"50 K), Révai Ferenc alapítótagsági díja (50 K), Csongrádi Takarékpénztár (60- K), V. A) osztály koszorúmegváltás címén Arnold Sándor halálakor (50 K), Kereskedelmi és Iparbank (30 K), Csokormegváltás Kontraszty Dezső nevenapján (V. A) oszt. 31, IV. A) oszt. 30, II. B) oszt, 50, összesen 111 K), Szenesy Ferenc (50 K), Általános Hitelbank (30 K), Korpásy Gyuláné (40 K). Összesen: 174F55 K. 2