Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1917
10 megrovásban részesültek, vagy az intézetből eltanácsoltattak, de a többség a rendkívüli viszonyok között is szem előtt tartotta az intézet törvényeinek követelményeit. A gondjainkra bízott nagyszámú ifjúság sikeres nevelése céljából igyekeztünk is felhasználni mindent, ami erkölcsi fejlődésüket, az erényekben való gyarapodásukat előmozdíthatta. Az eljárás egyöntetűsége szempontjából mindjárt első alakuló-gyűlésünkön mind a házirendre és fegyelemre, mind az oktatásra és nevelésre vovatkozó főbb szabályokat megállapítottuk és jegyzőkönyvbe foglaltuk. A beíratások alkalmával kiosztottuk az intézet fegyelmi szabályainak nyomatott példányait a tanulók között, hogy róluk ők és szüleik tudomást vegyenek ; ezenfelül osztályonkint felolvastuk és a tanulók értelmi fejlettségéhez képest megmagyaráztuk a fegyelmi szabályokat. A fegyelmezést illetőleg tekintettel volt az iskola, amennyiben lehetséges volt, a tanulók külső viszonyára is. A vkm. 154201/1908. számú rendelete hangsúlyozza, hogy a tanári kar kövessen el mindent a szülőkkel karöltve a tanuló ifjúság testfejlesztő és erkölcsi nevelése érdekében. Különösen ajánlja a nem szülői háznál elhelyezett tanulók külső viszonyainak (lakás, ellátás, fegyelem) szem előtt tartását és meghagyja, hogy a tanári kar tegye meg óvó és orvosló intézkedéseit a tanulók testi egészségét és erkölcsi épségét veszélyeztető hatások ellen. Ezért kötelességévé teszi a tanári karnak, különösen az iskolaorvosnak, hogy időnkint ellátogasson szállásadóknál lakó tanítványai tartózkodási helyeire, hogy tudomást vehessen a netalán egészséges testfejlődésellenes, valamint erkölcsi veszélyt rejtő körülményekről. A tanári kar köteles a szülők, vagy gyámok figyelmét felhívni a fenyegető, vagy erkölcsi bajokra, hogy a család és iskola együttműködése az erkölcsi nevelés terén lehetőleg biztosíttassék. Az óvás és ellenőrzés munkájának megkönnyítéséhez a külső tényezők hathatós támogatását is megígéri a vkm. Intézkedett, hogy a rendőrség figyelmeztesse a korcsmák tulajdonosait, hogy helyiségeikben tanulót ne tűrjenek és a tilalom ellen vétő tulajdonosokat a törvény egész szigorával büntesse. Eltiltotta a szemérmet sértő képeknek és nyomtatványoknak árusítását és terjesztését. A nevelés és oktatás egyik sarkalatos föltétele a rendes iskolábajárás lévén, az igazolatlan óramulasztások csökkenése céljából a szülőket és szállásadókat gondos ellenőrzésre hívtuk fel. 3. Oktatás, a) A tanítás menete általában. A nm. vkm. 48.397/1902. sz. engedélye folytán intézetünkben az egyhuzamban való tanítás lépett életbe s így a rendes tárgyakból az előadás a délelőtti órákban folyik. Az egyfolytában való tanítás behozatalával, valamint a közlekedési eszközök fejlődésével mind nagyobb számmal találkoznak tanulóink között, akik a szomszédos községekből, vagy a tanyáról járnak be naponkint az iskolába. Ez év folyamán 24-en használták a VQ-