Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1916

5 Ebben a világháborúban neki, a lovagias uralkodónak meg kel­lett érnie két szövetségesének hitsz égését és a pártfogolt balkáni álla­mok sötét erkölcsű hálátlanságát. Neki a legfőbb hadúrnak, minden ízében, tetőtől talpig „katonacsászárnak" meg kellett érnie a hadjárat válságait, kétségeit, a dicső győzelmek mellett a fájdalmas, nagy ve­reségeket, lesújtó kudarcokat. A csapások között csak az vigasztalta, hogy alattvalói kevés kivétellel „viribus unitis," egyesült erővel folytatták, a harcot. Vigasztalta, hogy a magyarok koronázási jelszavához „bi­zalmam az ősi erényben" híven, vitézül, bátran, lelkesedéssel küz­döttek északon, keleten, délen és a doberdói fennsíkon, mint a sze­gedi 4G-osok! Ezért reménnyel, bizalommal nézett a jövőbe. Tovább végezte megszokott munkáját és tudomást szerzett mindenről. Napi munkája után üdülést talált bizalmasai, rokonai, kis unokái társaságá­ban, a schönbrunni fák lombjai alatt, gyönyörködött kedves virágaiban, a liliom, a rezeda, a gyöngyvirág illatában, amelyek őt szép, hamar elsuhant ifjúságára emlékeztették. Egyszerre beteg lett, súlyos beteg. Fáradtnak érezte magát. Pihenni, aludni kívánt Szempillái lecsukódtak és elaludt, elaludt örökre Nyugalmának helyét már életében elkészíttette. A sír megnyílt, a sir bezárult. Halandó teste a földbe ju­tott, halhatatlan lelke Istenhez sietett, uralkodói működése a történelemé! * * * Mint uralkodó az Isten kegyelméből való királyságnak, a sze­mélyében megtestesült monarchikus elvnek, a patrimonialis fölfogásnak híve, amely szerint a népek, országok „Házának" családi birtokát, örökös tulajdonát alkotják. Egyúttal konzervatív, a múlthoz ragaszkodó, katonás szellemű, igazságszerető, békés, fáradha­tatlan, aki kötelességét élte utolsó percéig híven teljesítette. Még halála előtti napon is fogadta a hivatalos tisztviselőket, mert országainak, ,,Házának" ügyét nyugalmánál, egészségénél, mindennél többre becsülte Valóban az állam első szolgája volt. Mint családfő szigorú, erélyes, rendszerető, kimért, gondos, ke­gyes, elnéző és boldogtalan, kit csapás csapás után ért, köztük a há­rom legnagyobb: fiának, a népszerű Rudolfnak, hitvesének, az áldott emlékű Erzsébetnek és a trónörököspárnak megrendítő halála. Mint ember vallásos és türelmes, méltóságos és egyszerű, köz­vetlen gyöngéd, nagylelkű és nemesszívü. Bárki fordult hozzá az osz­trák főhercegektől kezdve a szegény magyar diákig, mindenkit pártfo­golt és segített. Mi szegediek is tapasztaltuk az ő jóságát. Midőn az árvíz hullámsírba temette városunkat, első volt, aki közöttünk megje­lent. Könnyes szemekkel, megindult hangon fejezte ki fájdalmát és újjászületésünk reményét. Résztvett pusztulásunk gyászában, nagylelkű adományaival gyámolított minket és később résztvett újjászületésünk örömében.

Next

/
Thumbnails
Contents