Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1915

20 paroxismus, az állam jelentőségének minden mértéket meghaladó túlbecsülése és az egyéniség jogainak teljes feladása. Mert bármily magasra értékeljük az államot, mint az emberi együttélés egyik legtökéletesebb formáját, néni zárkózhatunk el azon tény elől, hogy mellette más társadalmi közösségeknek is joguk van igényt emelni az egyén közreműködésére. A kulturállam kiépítésén való közreműködésnek egyetlen emberhez méltó nevelési célul feltüntetése annál igazságtalanabb, mivel abból a hamis feltevésből indul ki, hogy a kultura legfőbb, sőt kizárólagos hordozója az állam. Spinosa és Hegel pantheisztikus állambölcselete, mely földi Istenné magasztalja fel az államot, modern kiadásban ép úgy veszélyezteti a szellemi élet önállóságát, mint veszélyeztette a múlt század első felében. Mert bármennyire hangsúlyozzuk erkölcsi jellegét, lehetetlen nem látnunk, hogy az állam vezető princípiuma, cselekvéseinek nyílt vagy titkos rugója a hatalom gyarapítása. A hatalom pedig erkölcsileg közömbös és nem ismer más célt, mint önmagát. Benső lényegéből következik, hogy minden más tevékenységet, tehát a szellemi tevékenységet is céljai elérésére szolgáló eszközzé akarja tenni. Ha pedig az összes tevékenységi köröket az államnak tett szolgálatok mértéke szerint mérlegeljük, a szellemi javak elvesztik önértékűségöket s áldozatául esnek az új bálványnak. Az állam újra azzá lesz, aminek Hegel bölcselete hirdette: „das Irdisch-Göttliche" „dergöttliche Wille als gegenwärtiger, sich zur wirklichen Gestalt und Organisation einer Welt entfaltender Geist."

1 Az állampolgári nevelésnek, ha nevének és a hozzáfűzött várakozásoknak meg akar felelni, nem szabad ilyen hamis, a valóságot eltorzító államfogalomból kiindulnia. Az állam nem egyetlen, hanem csak egyik kerete az egyén társas életének s ez okból nem igényelheti, hogy érdekeinek szolgálása kizárólagos feladata legyen az egész ember testi és szellemi képességeinek fejlesztésére hívatott nevelői tevékenységnek. Az egyén fogalma nem merül ki az állampolgár fogalmában, aminthogy céljai és törekvései sem mozognak teljesen azonos síkban az államéival. Vannak az állammal nem közös, sőt az államélet korlátain túlemelkedő, transcendens régiókba nyúló igényei is, melyeknek kielégítésében való akadályoztatása legszentebb jogainak megrövidítését jelentené. Más szóval az állampolgári nevelés nem helyettesítheti a régi egyetemes nevelési eszményt: az erkölcsi személyiség kifejlesztését, sőt egyáltalában nem tekinthető önálló nevelési célnak, hanem csupán az egyetemes nevelési feladat 1 Eucken R.: Geistige Strömungen der Gegenwart. IV. Aufl. Leipzig. 1909. 291. és 301.1. Budde G.

: Staatsbürgerliche Erziehung und Persönlichkeitspädagogik. Vergangenheit u. Gegenwart. II. évf. (1912.) 172. 1.