Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1914

7 hogy embertársaiknak fájdalmat ne okozzanak, most gránátokkal és szuronyokkal tépjék egymás testét. Elviselhetetlennek, őrületesnek tetszett előttünk annak tudata, hogy minden kulturmunka a gyűlölet és hazugság tengerébe vesszen.

1 Egész nagyságában reánk meredt és kínzott bennünket a probléma: érdemes-e ez után dolgozni, hinni egy szebb jövőt, remélni a derű, a napsugár visszatérését ? De bármilyen keserű volt a háború kitörését nyomon követő kiábrándulás, azért kétségbe nem estünk. A vihar nemcsak rombol, hanem tisztít, üdít is. A világháború kiábrándított bennünket a hamis bálványok tiszteletéből, de egyúttal megacélozta hitünket Istenben, önmagunkban és fegyvereinkben. Halálos komolysága meggyőzött bennünket, hogy tényleg létező kegyetlen valóság, melyet semmiféle paciücista elmélettel eldisputálni nem lehet. Beláttatta velünk, hogy amíg nemzetek és államok léteznek, háborúk is lesznek, mert mindig előfordulhatnak olyan helyzetek, melyeket másként, mint fegyverrel elintézni nem lehet. Richelieu mondása, amit ágyúira vésetett: Ultima ratio regum belátható időn belül aligha veszíti el aktualitását Legfeljebb annyiban módosíthatunk rajta, hogy a királyok helyébe népeket iktatunk. Sőt lassanként tudatára eszméltünk annak is, hogy a háború nem puszta negatívum, a béke és a hozzáíűződő fogalmak tagadása, hanem van benne jelentékeny mértékben pozitívum is; nemcsak rombol, hanem egyidejűleg épít is. Megtisztította, felüdítette erkölcsi atmoszféránkat; életre keltett, a lelkekből kiváltott olyan erényeket, melyeket a béke poshadt éveiben már örökre elveszettekként sirattunk A fölényes, mindenből gúnyt űző szkepszis mosolyát az ajkakra fagyasztotta s újra megtanította az embereket és népeket bensőségesen imádkozni a seregek Urához. A férfiatlan, neuraszténiás világfájdalomba révedező lemondás helyén hősi lendületet, az- önfeláldozás páratlan tetteire képesítő lelki erőt fakasztott. A saját fajának gyalázásában tetszelgő kozmopolita szellemet egyszerre elseperte s a nemes értelemben vett nemzeti eszmét visszasegítette trónusába. Röviden: rásegítette a nemzeteket jobb, nemesebb énjük megtalálására. A világháborúnak tisztító, üdítő, a dolgok valódi arányainak felismerését megkönnyítő hatása mellett legszembetűnőbb következménye, hogy különös fogékonyságot ébresztett a történeti perspektívák iránt. Ma a harctérről érkező hirek mellett mindnyájunkat az a kérdés izgat legjobban, hogyan alakult ki a nagy kataklizmát előidéző helyzet, minő erők munkáltak közre, minő hatások érvényesültek, mialatt az örök béke álmaiból a világtörténelem legnagyobb háborújának véres valóságára ébredtünk ? A jövő teljes bizonytalanságával szemben a közel1 Foerster P. W.: Christus und der Krieg. Der Säemaun. 1914. évf. 327—8.1,