Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1913

82 b) Az elvégzett tananyag. Tanításunkban a 43381/1903. sz. min. rendelettel kiadott tanterv és az Utasítások voltak az irányadók, melyek alapján készítettük az állandó tanmenetet, ennek értelmében az előírt tananyagot minden osztályban az összes tárgyakból elvé­geztük. A tananyag helyes beosztására és a helyes módszer megálla­pítására módszeres tanácskozást tartottunk. Tankönyvekül kizárólag engedélyezett könyveket használtunk; ezek nagyobbrészt jóknak bizonyultak s a tanítást megkönnyítették. A tanítás eredményét, hány tanuló volt osztályonkint és együtte­sen jeles, jó, elégséges, egy, két és több tantárgyból elégtelen, az Értesítő statisztikai táblázata tűnteti fel. Az osztályozás eredménye az 1912—1913. tanévvel összevetve, most iis megnyugtató, amiről a statiszt. tábla számadatai tanúskodnak. c) A testi nevelés terén elért eredmény szintén megfelelő. A tornázás céljaira téli helyiség és tágas udvar áll rendelkezésre, mely­nek a tornateremmel szomszédos területén mászórudak, nyújtó, két korlát s más szükséges tornaszerek állanak. Február hó 8-án az állami főgimnázium tornacsarnokában, a »Magyar Gyermektanulmányi Társaság« gyűlése keretében, Buday Gyula tornatanár előadást tartott »A testgyakorlásról, különös tekin­tettel a modern és az ifjúság testi nevelésére« címen. Előadását intézetünk í. B) osztályú növendékeinek fegyelmezett, szabatos, nagy tetszést keltett gyakorlataival illusztrálva. Május hó 21-én intézetünk a helybeli másik két középiskolával: az állami főgimnáziummal, az állami főreállal és a kir. kath. tanító­képzőintézettel torna- és atlétikai versenyt rendezett a helybeli atlé­tikai klub újszegedi versenypályáján. A verseny sorrendje: 1. Felvonulás. 1. Áll. főreál. 2. Városi főgimn. 3. Kir. kath. tanítóképző. 4. Áll. főgimn. 2. Hymnus. 3. Közös svédrendszerű szabadgyakorlatok a »Honvéd-induló« zenéjére. — Bemutatja kb. 2000 tanuló. 4. Versenyek. 5. Díjosztás. 6. Elvonulás. Tiszteletbeli fővédnökök: móri dr. Glattfelder Gyula megyés püspök, Daempf Henrik cs. és kir. altábornagy, devecseri Schultheisz Emil cs. és kir. altábornagy, dr. Cicatricis Lajos főispán, dr. Lázár György polgármester, Jászai Géza szebenikói püspök, Plank Ede cs. és kir. vezérőrnagy, Seide Rezső cs. és kir. vezérőrnagy, Czitó Károly m. kir. honvédhuszár ezredes, Nónay Dezső m. kir. honvédezredes,

Next

/
Thumbnails
Contents