Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1913

102 meg a kezdő lépést. A kezdés dicsősége az ő nevükhöz fűződik Ez eszme: egy Kalazanti sz. Józsefet, a ke gyes-tanító rend alapítóját ábrázoló művészi oltárkép festetése az épülő fogadalmi templom szá­mára. örök emlékezetül ide jegyezzük e kegyeletes érzésű volt nö­vendékeink, dr. Békéi Nándor, dr. Dobay Gyula, Erdélyi Zoltán, dr. Eriing Károly, dr. Kertész Izsó, dr. Korda Jenő, dr. Kormányos BenŐ,.. dr. László Adolf, dr. Szász Hugó, Onitiu Valér és dr. Vértes Izsó urak neveit. Jún. hó 28-án tartották 20 éves találkozójukat 1894-ben érett­ségizett volt növendékeink. 2. Iskolai ünnepélyek. Az ifjúság hazafias érzületének fejlesz­tésére, vallásosságának, nemes lelkesedósének és kegyeletének ápolá­sára több iskolai ünnepélyt tartottunk. Október 6-án megünnepeltük az aradi tizenhárom vértanúságának évfordulóját (gyászistentisztelettel és iskolai ünnepéllyel). November 1-én kegyeletes ünnepélyt rendezett ifjúságunk az elhúnyt tanárok sírjánál énekkel és szavalatokkal. Másnap pedig meg­koszorúzta Dugonics András sírját, hazafias beszéd, ének és szava­latok kíséretében. November 19-én, Szent Erzsébet ünnepén ez idén is gyász­istentisztelettel és iskolai ünnepéllyel áldozott az ifjúság az ország felejthetetlen királynéja, Erzsébet királyné emlékének. Ugyanekkor gyűjtést rendeztünk a vakok javára,; a gyűjtés eredményeként befolyt összeget a szegedi vakok intézetének küldtük el. Március 12-én, a szegedi árvíz 35. évfordulóján, a város foga­dalmi ünnepén, ünnepélyes istentiszteletben vett részt az ifjúság, utána az Önképzőkör tartott ünnepélyt. Megünnepeltük a magyar szabadság születésének évfordulóját,, március 15-ét és április 11 -ét, az 1848-as törvények szentesítésének évfordulóját. Jún. 8-án, a koronázás évfordulóján hálaadó isteni tiszteletet tartottunk. Végül az »önképzőkör« saját kebelében több kiváló írónk, köl­tőnk kegyeletes emlékét újította fel, február hóban hangversenyt tartott, májusban pedig nyilvános évzáró ünnepélyt rendezett; e két ünnepély előkelő vendégek jelenlétében az intézet dísztermében folyt le. Mindezekről a bővebb tudósítás és az ünnepélyek sorrendje Ér­tesítőnk »Önképzőkör« című fejezetében található. Ugyanezen alka­lommal rajztanáraink a tanulók egész évi rajzaiból kiállítást rendez­tek, amelyet a záróünnepélyen megjelent közönség szép számmal te­kintett meg. 3. Kirándulások. A nm. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 1905. évi 2 472. ein. szám alatt elrendeli a tanulmányi kirándulásokat

Next

/
Thumbnails
Contents