Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1912
48 alapján készítettük az állandó tanmenetet, ennek értelmében az előírt tananyagot minden osztályban az összes tárgyakból elvégeztük. A tananyag helyes beosztására és a helyes módszer megállapítására módszeres tanácskozást tartottunk. Tankönyvükül kizárólag engedélyezett könyveket használtunk; ezek nagyobbrészt jóknak bizonyultak s a tanítást megkönnyítették. A tanítás eredményét, hány tanuló volt osztályonkint és együttesen jeles, jó, elégséges, egy, két és több tantárgyból elégtelen, az Értesítő statisztikai táblázata tünteti fel. Az osztályozás eredménye az 1911/1912 tanévvel összevetve, most is megnyugtató, amiről a statiszt. tábla számadatai tanúskodnak. c) A testi nevelés terén elért eredmény szintén megfelelő. A tornázás céljaira téli helyiség és tágas udvar áll rendelkezésre, melynek a tornateremmel szomszédos területén mászórúdak, nyújtó, két korlát s más szükséges tornaszerek állanak. Március 30-án d. u. 6 órakor az állami főgimnázium tornacsarnokában intézetünk IV. b), V., VI. és VII. oszt. ifjúsága nagyszámú s előkelő közönség jelenlétében a helybeli honvédzenekar közreműködésével, Buday Gyula tornatanár vezetésével dísztornázást és versenyt rendezett a következő műsorral: 1. Felvonulás. 2. Szabadgyakorlatok. 3. Szertornázás : V. oszt. korláton. Vezeti: Radványi Sándor. VI. oszt. nyújtón. Vezeti: Riesz Miklós. VII. oszt, a) csapat gyűrűhintán. Vezeti: Őrhalmi Károly. VII. oszt. b) csapat lovon. Vezeti: Lengyel László. 4. Versenytornázás: V. oszt. tanulók nyújtón. VI. „ „ nyujtó-korlát; összetett verseny. VII. „ „ nyújtó-ló; összetett verseny. 5. IV. b) oszt. tanulók szabadgyakorlat mintacsapata fabottal a „Honvéd" induló zeneütemeire. 6. Díjkiosztás. 7. Elvonulás. A versenytornázásban győztesek lettek: a) Az V. osztály részére előirt nyújtó-korlát összetett versenyben 1. Radványi Sándor (nagy ezüstérem), 2. Fehlberg Vilmos (kis ezüst érem), 3. Kopp Antal (bronz érem). b) a VI. osztály részére előírt nyújtó-korlát összetett versenyben 1. Riesz Miklós.(nagy ezüst érem), 2. Kovalik-Deák László (kis ezüst érem), 3. Lábán József (bronz érem). c) A VII. osztály számára előírt nyújtó-ló összetett versenyben