Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1910

VI ban s hogy ma 25 év után is méltó versenytársa maradt ezen tulajdonságaival az azóta modernül felépült iskoláknak, országos hírét mégsem a külsőnek köszönte, hanem a szellemnek, amelyet Magyar Gábor magával hozott a régiből az új épü­letbe, amelyet nagynevű elődei tradíciója alapján hü munka­társaival továbbfejlesztett és megerősített. Ezen szellem tényezői: a vallásos nevelés türelemmel párosulva, a haza- és fajszeretet ápolása, a nemzetiségek meg­nyerése szeretetteljes bánásmód, nemzeti multunk és nyelvünk megkedveltetésének egyedül helyes eszközeivel. Magyar Gábor érdemei, amelyeket intézetével a magyarosítás körül és a nem­zeti érzelem megerősítésével szerzett, elévülhetlenek. A mellett, hogy munkaszeretetre nevelt, a mellett, hogy beoltotta tanítványaiba az erős kötelességérzetet, meghono­sította intézetében a szeretetteljes bánásmódot, amely őszin­teséget nevel a növendékben és bizalmat teremt a nevelő iránt, amely bizalom nélkül a nevelésben igazi eredményeket sohasem érhetünk el. Ő hozta közelebbi érintkezésbe Szegeden a tanárt a szülőkkel és a társadalommal s így lehetővé tette, hogy az iskola a szülői házzal egyetértve végezhesse a nevelés-tanítás munkáját, lehetővé tette, hogy a tanár megismerhesse a társa­dalom nagy föladatait s így lehetővé tette az iskolának, hogy a tanítványokat az életnek nevelje. Ö volt az, aki a régi jó viszonyt Szeged városa és a piaristák között családiasan ben­sővé tette. Ő biztosította a piarista tanárnak Szeged művelt közönsége részéről munkája méltánylását, amely méltánylás nem riad vissza az áldozattól, midőn intézetének a korral haladó fejlődéséről van szó.

Next

/
Thumbnails
Contents