Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1910

20 Ezek olvasásánál is érvényesül az olvasás általános szabálya, hogy fölösleges magyarázatokba, dogmatikus s hitéleti fejtegetésekbe ne bocsátkozzunk, mert ezáltal unalmassá, közömbössé válhatnak s így elvesztik értéküket. Maga az olvasmány, — ha kellőkép megértik — elvégzi nevelő szerepét. Legyenek ezek olvasmányaink fűszerei, melyek lelkünk eledeleit élvezhetőkké, kedvesekké, illatosakká teszik, de melyek túlságosan alkalmazva, elronthatják azt. * * * Az előbbiekből látjuk, hogy vallásosság s hazafiság a legszorosabb kapcsolatban jelenik meg nemzetünk s így irodalmunk történetében. Nincs olyan mozzanat multunkban, melyet a hazafiság szent tüze ne mozgatna s nem volt féltettebb kincsünk, szentebb törekvésünk, mint hazánk, nyelvünk, nemzetiségünk megóvása s kifejtése. S ha irodalmunk nem egyéb, mint szellemi életünk tüköré, úgy világos, hogy ebben látjuk meg nemzeti életünk fejlődését, művelődését, érzés és képzeletvilágát, szóval egész lelkét. A gimn. Utasítások is abban látja az irodalom legkiemelkedőbb célját, „hogy a nemzeti érzést és gondolkozást, amint megnemesűlve irodalmunk örökbecsű lapjain jelentkezik, átörökítse a jövő nemzedékre." De nemcsak utasításainkban, hanem a tanításban általában mindenütt kialakult már az a vélemény, hogy a nemzeti szellem művelésére s ápolására legfontosabb tényező az irodalom. Eddig az ily irányú nevelést a történelem elsőrangú feladatának tekintették s a történelem tanárának vállára helyezték az iskolai hazafias nevelés felelősségét. Ma már itt is az irodalmi nevelés vezet. A történelem s irodalom rokonvonását már említettem : mindkettőből multunk tanúlsága szól hozzánk okulásúl a jövendőre. História est magistra vitae — mondja a latin közmondás. Igen ám, de a történelem inkább közdolgokkal foglalkozik s ez még nem az igazi élet. Az irodalom közdolgok mellett a magánéletet is bemutatja minden elképzelhető változatban. Ezért meri mondani Weszely : „Azt a látszólagos képtelenséget állítom, hogy a költészet igazabb, mint a történelem s így ma a költészet és irodalom az élet mestere, nem a történelem." Szerinte ugyanis ma a történelem nem az, aminek lenni kellene. Az irodalomnak eme nagy hatása a nemzeti szellemre s viszont szülte az úgynevezett faj elméletet (nálunk Beöthy), mely szerint az irodalom nem egyéb, mint a nemzeti szellem fejlődésének rajza s csak az tartozik keretébe, mely e szellemet visszatükrözteti. Ez elmélet igen helyes, csak ne vigyük túlságba s ne keressünk minden irodalmi műben nemzeti illatot. Itt is nagyon helyesen alkalmazhatjuk az ,,omne quod est nimium . . ." elvét. A tanár tapintata meg fogja találni a módját, hogy mely művekben kell ezt különösen kiemelni. Véssük