Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

68* tézet helyiségeinek és szertárainak átvizsgálása után május hő 20-án értekezletet tartott a tanári testülettel és közölte vele látogatásai közben szerzett tapasztalatait. A jelen tanévi igazgatói értekezletet a tank. kir. főigazgató el­nöklete alatt május hó 6-án és 7-én Zentán tartottuk meg. A megbeszélendő tételek a következők voltak: 1. Az órarend összeállítása a didaktikai és hygienikus köve­telmények tekintetbe vételével. 2. Az ellenőrző értekezletek számának apasztása, tekintettel az iskolának a szülői házzal való sűrűbb érintkezésére. 3. Kívánatos és célszerű-e a tanjegynapló behozatala a közép­iskolába? 4. Az érettségi vizsgálatok eredményének elbírálása. 5. Fenntartandó-e az évvégi vizsgálatok mai alakja? A törvény­nek erre vonatkozó rendelkezése nem volna-e megváltoztatandó? Ezen kérdéseket testületünk megbeszélte és állásfoglalásáról jegyzőkönyvet terjesztett be a tank. kir. főigazgató úrnak,, aki a tan­kerületből beérkezett jegyzőkönyvekből az egy tételre vonatkozókat egy-egy igazgatónak osztotta ki referálás céljából. Az igazgatói értekezleten az egyes tankerületek óhaja alapján határoztak az igazgatók. Megállapodásaikat jegyzőkönyv alakban ki­nyomtatják és megküldik az egyes intézeteknek. Egyéb látogatások. Az iskolafenntartó város magisztrátusa ál­landó érdeklődéssel kísérte a jelen tanévben is intézetünk műkö­dését. A város polgármestere, Lázár György dr., a kulturügyek ta­nácsnoka, Gaál Endre dr., és a sajtó képviselői is megjelentek iskola­ünnepélyeinken és érettségi vizsgálatunkon. A szülők és a nagy­közönség minden ünnepélyünkön igazi szeretettel és lelkesedéssel vesznek részt, az évvégi záróvizsgálatokat is szép számban látogatják. 2. Iskolai ünnepélyek. Az ifjúság hazafias érzületének fejlesz­tésére, vallásosságának, nemes lelkesedésének és kegyeletének ápo­lására több iskolai ünnepélyt tartottunk. Október 6-án megünnepeltük az aradi tizenhárom vér tanúsá­gának évfordulóját (gyászistentisztelettel és iskolai ünnepéllyel). November Lén kegyeletes ünnepélyt rendezett ifjúságunk az elhúnyt tanárok sírjánál énekkel és szavalatokkal. Másnap pedig Dugonics András sírját hazafias beszéd, ének és szavalatok kísé­retében koszorúzta meg. November 19-én, Szent Erzsébet ünnepén cz idén is csendes imádsággal, gyászistentisztelettel és iskolai ünnepéllyel hódolt az ifjúság az ország felejthetetlen Nagyasszonya, Erzsébet királyné em­lékének. Ugyanekkor gyűjtést rendeztünk a vakok javára; a gyűjtés

Next

/
Thumbnails
Contents