Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909
61* VI. Márc. 13-án tartottuk meg Gabelsberger-íinnepéllyel kapcsolatos felolvasó ülésünket, melyen mint vendég megjelent Floderer Imre tanár úr és Katona Dávid úr, a Szegedi Gyorsírók Egyesületének főtitkára is. Az ülésen Csányi Mátyás ifj. elnök igazi lelkesedéssel méltatta Gabelsberger küzdelmeit és kitaitását, minek segítségével zsenialis rendszerét diadalra juttatta, ismertette a rendszer alapelveit, s végül annak minél tökéletesebb elsajátítására buzdított. Utána a kör vezető tanára emlékezett meg röviden az egy éves évfordulón a magyar gyorsírás nagy halottjáról, Czigány Jánosról, majd Rácz Andor VIII. szavalt egy gyorsírástárgyú költeményt nagy hatással. Végül Schmidt Károly VIII. tartotta meg tanulságos előadását a vitaírás elveiről, ujabb rövidítési irányokról s a jó gyorsíró kellékeiről. VII. Az 0. M. Gy. E. tavaszi budapesti versenyén Csányi Mátyás VIII. a 180-as fokon 1. 0. 4, a 150-es fokon 0. 1. 4. hibával versenyzet, s az előbbi fokon díszkönyvet és dicsérő oklevelet kapott. A Szegedi Gyorsírók Egyesülete által hirdetett szabatos levelező és vitaírási pályázaton körünk tagjai szép eredménynyel vettek részt. És pedig: A vitairási pályázaton 10 koiona jutalmat nyert Schmidt Károly VIII., Markovits-plakett, illetve könyvjutalomban részesült Csányi Mátyás VIII. és Barabás Ervin IV. B), dicséretben részesültek Kis Nándor VIII., Weisz István VIII., Roboz László VII., Bózsó István VI., Thanhoffer Emil VI. és Kellner Dániel V. A. oszt. tanulók. A levelezőírási pályázaton 5—5 korona jutalmat nyert Roboz Józset V. A., Klucsik István IV. A., Répás Béla IV. A., Markovits plakett, illetve könyvjutalomban részesült Mályusz Egyed VIII., Fellegi Andor IV. B., Koch Andor III. A., Vermes Imre III. B., dicséretet nyert Blau Izidor, Rácz Andor, Schwarz Pál VIII., Balassa Jenő, Göndöcs Jenő, Halasi Ferenc, Hegyi Márton, Kiss Géza, Latzkovits Béla, Schütz Ferenc IV. A., Boros Lajos, Blau Marcel, Kordás Sándor, Öhler Dezső IV. B., Csányi György, Szőke Mihály III. B. oszt. tanulók. IX. A kör könyvtárának szaporodása vétel és ajándék útján 15 mű, ugyanannyi kötetben. Ezzel együtt a könyvtár állománya 536 mű 369 kötetben. A könyvtárt használták 40-en; a használati lorgalom 203 könyvre terjed ki. X. Máj. 16-án, pünkösd hétfőn tartotta meg a Szegedi Gyorsírók Egyesülete intézetünk termeiben első házi versenyét a szegedi iskolák gyorsírói részére. Körünk a versenyből szép diadallal került ki, amenynyiben a díjak legnagyobb részét, sőt a két legmagasabb fokon minden minden díjat körünk tagjai nyertek meg. A verseny részletes eredménye a következő: 220-as fokon I. díjat (Markovits esüstérem) nyert Weisz István VIII., 6. 9. 13., II. díjat (20 kor.) Schmidt Károly VIII., 9. 6. 22. ISO-as fokon I. díjat (20 kor.) nyert Kulinyi Ernő VII., 0. 0. 10.