Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

36 öbölbe. Három oldalról magas hegyek állják körül a tengert s viszszatükröződve benne, csodálatos színt adnak vizének. A hegyek külső része, az öböl szélén, kopár, szaggatott, de belseje, hol a szép kis város simul ölébe és kapaszkodik fel lejtőin, szőlőt, fügét, olajbogyót terem, szemre pedig természeti szépségekben szebb, mint Abbázia, csak a tenger látszik itt még jobban hegyi lónak. Buccari után egyre közelebb jutunk Veglia szigetéhez, mely a tengert szűk csatornába szorítja, hol a bóra még élesebben, még kíméletlenebbül rohan át. Balról feltűnik a portoréi Frangepánvárkastély, Novigrad. Négy sarka gömbölyű toronnyá formálódik, előtte terraszos kert, körüle szürke szikla. A Maltempo-csatorna szűk falai között unalmasan megy a hajó. Egy-egy várrom vagy apró tanya tűnik fel egyik vagy másik parton. Végre a csatorna szélesedni kezd s szemben áll velünk a Velebit csúcsa. A hideg időjárás hóval fedte be a szomszédos hegyekkel együtt. A község piros tetejű házaival, a tenger és a környező alacsonyabb dombok közé szorúl. Egyszerű, szinte kezdetlegesnek látszó minden, csak az erdős domboldalban épült Therapia remek csarnokaival, tengeri fürdőjével mutatja a fejlődést, melynek a telep indult homokos tengerpartja, szelid hullámverése, szép fekvése révén. A jó órai pihenés kell az uzsonnázásra, emlékek vásárlására, a kilátás élvezésére. A hullámok erősen ostromolják a móló kőfalát, haragosan zúdulnak neki és lezuhanva mélyen húzódnak ismét vissza, hogy új erőt gyűjtve, csapjanak át rajta. A vitorlások és csónakok lekötve táncolnak a vízen, a hegyek komolyan néznek le reájuk. Visszafelé újra élvezzük az út szépségeit, végigkínlódjuk az éles bórát, este van, mire hazaérünk. Május harmadika várakozás a pólai kirándulásra. A menetrend változásáról későn értesültünk, a fiumei tartózkodást egy nappal meg kellett hosszabbítani. De ez az idő is kellemesen telt el. Délelőtt megnéztük a vágóhidat, bebarangoltuk a várost, kikötőt, délután a dohánygyárat és csapatunk egy része egyik tanárral újra kirándult Abbáziába, melynek szépségében nem lehet eleget gyönyörködni. Egész kirándulásunk legérdekesebb része a pólai út volt. Félnyolckor indult el hajónk, a karcsú Tátra, a kikötőből. Sűrű, sötétszürke esőfelhők borították az eget, köd lepte be a tengert, a környező hegyeket, hideg szél borzalta fel a vizet s borzongatta meg a kirándulókat. Abbáziában kikötöttünk s míg az útasok felszálltak, az élelmes fényképész két felvételt is csinált. Emlékül elhoztuk őket. Amint a hajó indulni készül és csavarjai majd előre, majd hátra forognak, hogy az úszó palotát megfordítsák, mélyen felka-